Kezdőlap Kultúra Megszépült oktatási intézmények, élénk kulturális élet

Megszépült oktatási intézmények, élénk kulturális élet

Az elmúlt évek legnagyobb volumenű beruházása nyomán az iskola és óvoda rekonstrukciójára került sor a szépen fejlődő településen. A realitás talaján álló, jó összetételű képviselő testület, a helyi lakosokkal karöltve sokat fáradozik Orgovány fejlődéséért. A településen – ahol optimistán tekintenek a jövőbe az emberek – pezsgő kulturális élet zajlik, s kuriózumnak számít, hogy a helyi lakosokból álló, amatőr színjátszó csoport évente egy színdarab előadásával örvendezteti meg az itt élőket. Az immár 16. alkalommal sorra kerülő nemzetközi alkotótábor pedig tovább öregbíti Orgovány jó hírnevét.
A legfontosabb beruházásunk során, egy DAOP-os pályázat keretében az iskolánk és az óvodánk rekonstrukciójára került sor – nyilatkozta Maszlik István polgármester. Az iskolánál 3 új, korszerűen kialakított szaktanterem készült, és a mai kor követelményeinek megfelelő nyelvi labor, valamint számítógépes terem szintén rendelkezésre áll, amely hosszú távon megoldhatja az oktatást. A kiscsoportos órák megtartásához kiválóan alkalmas kisebb termek is kialakításra kerültek. A felújítás keretében többek között az óvoda épületén tetőcserét hajtottak végre, korszerűsítették a csatornarendszert, kicserélték a parkettát és a csoportszoba ajtókat, leszigetelték és bevakolták az épületet. Az egész épület akadálymentesítésére is sor került. Az új ebédlő, konyha – ahol 250–300 fő számára főznek – kialakítása lehetővé teszi, hogy később más célokra szintén hasznosítani lehessen a helyiséget. Az óvoda épületét egy tornaszobával és  egy bölcsődei szobával bővítettük, amihez egy új orvosi rendelő is készült.
Az elmúlt év további beruházásai nyomán két teljesen új utat építettünk, valamint 3 már meglévő utunkat felújítottuk. Egy sikeres tavalyi pályázat nyomán a művelődési ház előtti burkolatot díszburkolatra cseréltük. Szintén pályázat során nyertünk egy falugondnoki buszt, amely fontos szerepet tölthet be a külterületen élők ellátásában. A Leader program keretében a községháza külső felújítását és mellé parkot tervezünk, hogy szebbé varázsoljuk, s egy díszkutat is szeretnénk elhelyezni a területen.
A településen élénk kulturális élet zajlik, mely egyik ékes bizonyítéka, hogy minden évben az amatőr színjátszó csoportunk egy színdarabot ad elő. De a Golddance gyerek tánccsoport, illetve a Jázmin hercegnő hastánccsoport jó híre is túljutott már Orgovány határain. Fontos megemlítenem, hogy immár 16. éve rendezzük meg a kiállításokkal egybekötött, nyári nemzetközi alkotótáborunkat.