Kezdőlap Régió Kolonics-kiállítás nyílt Debrecenben

Kolonics-kiállítás nyílt Debrecenben

Június 17-ig látható Debrecenben a 2008-ban tragikus körülmények között elhunyt kenus legenda életét és pályafutását feldolgozó vándorkiállítás.
Budapest, Győr és Dunaújváros után Debrecenben is látható a Kolonics, a sportlegenda című kiállítás. A Debrecen Plaza földszintjén többek közt a kétszeres olimpiai bajnok kenus érmeit, hajóit, lapátját nézhetik meg a látogatók. A tablókon elhelyezett képekből pedig megismerhetik a kenuzás történetét, valamint Kolonics György életét gyerekkorától egészen pályafutása végéig. Az ingyenes kiállítás június 17-ig tart nyitva.

„Eddig vízparti városokba vittük el a kiállítást, Debrecen ebből a szempontból különleges helyszínnek minősül. Szeretnénk, ha a kiállítás azon túl, hogy Kolonics György emlékét ápolja, a kajak-kenu sportágat is népszerűsítené. Debrecen sportos város, ahol helye van a mi sportágunknak is – mondta Angyal Zoltán, a Kolonics György Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Debrecenben a tervek szerint hamarosan kajak-kenu szakosztály alakul, így a város egyik tavának vízfelületén a helyi gyerekek is megismerkedhetnek az utóbbi évek legeredményesebb olimpiai sportágával.
“Sokan eljöttek a megnyitóra, itt volt például Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere, ez is jelzi, hogy fontos a város számára a kajak-kenu. Az ünnepi pillanatok után a látogatóké a terep, a következő három hétben több helyi iskola tanulóit is elhozzák a kiállításra. Örülök, hogy a debreceni, illetve a város környéki emberek is megismerhetik Kolonics György példaértékű életét és pályafutását – folytatta Angyal Zoltán.
A kiállításhoz rajzpályázat is kapcsolódik. „Példaképem Kolonics György” címmel várják a szervezők a rajzokat, elsősorban általános iskolás gyerekektől. A győztes és a családja a helyszínen szurkolhat a magyar válogatottnak az augusztusi MOL Kajak-Kenu Világbajnokságon.