Kezdőlap Régió Hírös Hét Fesztivál hetvenhetedszerre

Hírös Hét Fesztivál hetvenhetedszerre

Ma hivatalosan is megkezdődött Kecskemét egyik legrangosabb fesztiválja, a Hírös Hét. A színes és változatos programok vasárnapig várják majd a kecskemétieket és a turistákat.
A fesztivál keretében délután kulturális együttműködési megállapodás született Debrecen és Kecskemét között. Az ünnepélyes aláíráson jelen voltak: Somogyi Béla, Debrecen kulturális, szociális és oktatási ügyekért felelős alpolgármestere, dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, Mák Kornél, Kecskemét oktatási és kulturális ügyekért felelős alpolgármestere, Leviczky Cirill, az oktatási, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke, dr. Metzinger Éva jegyző és Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke.
Az aláírt megállapodás célja a nemzeti értékek korszerű bemutatása, a helyi hagyományok ápolása. Az együttműködés keretében a két város jövőre összehangolja és együtt valósítja meg egyes rendezvényeit.
Mák Kornél alpolgármester megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek az együttműködés megszületésében. Mint mondta, mindkét városra jellemző, hogy befogadó, nyitott és integráló. Somogyi Béla arról beszélt: Debrecennek 16 testvérvárosa van a határon túl. A város vezetése az utóbbi időben úgy gondolta, hogy érdemes Magyarországon belül is bemutatni egymás értékeit, így léptek kapcsolatba korábban Balatonfüreddel, jövőre pedig Kecskemét lesz a partner.
Dr. Zombor Gábor úgy fogalmazott: egy új, unión belüli Európában mintha kicsit elfeledkeznénk egymásról itt, az anyaországon belül. Mint mondta: Debrecenhez hasonlóan idén Kecskemét is partnerségre lépett Balatonfüreddel, a mintegy tucatnyi közös rendezvény pedig mindkét városnak hasznára vált. Debrecennel már látják a közös pontokat, jövőre például a legkiemelkedőbb rendezvény a Virágkarnevál, amelyen Kecskemétnek külön virágkocsija lesz.
A megállapodás aláírását követően kezdődött az ünnepi közgyűlés, amelynek keretében immár hagyományosan a polgármester díjakat adott át az arra érdemeseknek:
– „Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díj”: Dr. Szabó József, a Fornetti Holding Kft. ügyvezető igazgatója
– „Kecskemét Szociális Ügyéért Díj”: Patakiné Kósa Mária, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok szociális gondozója, valamint Dr. Svébisné Juhász Márta, a Kecskeméti Református Egyházközség SION Nyugdíjas Ház és Gondozási Központ igazgatója
– „Kecskemét Városért Egészségügyi Díj”: Banó Sándorné védőnő, valamint Dr. Szathmáry Valéria, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza főorvosa
– „Év Kecskeméti Mestere Díj”: Tarapcsik Sándor könyvkötő mester
– „Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj”: Vajda Rudolf, a KEFAG Zrt. Vackor Vár Erdei Iskola korábbi igazgatója
– „Mészöly Gyula Díj”: Dr. Hamar Norbert, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet kutatásért felelős nyugalmazott főigazgató helyettese
– „Az Év Kecskeméti Rendőre” elismerő cím: Kiszel Sándor rendőr főhadnagy
– „Az Év Kecskeméti Tűzoltója” elismerő cím: Szántó Árpád tűzoltó zászlós,különlegesszer-kezelő
– „Az Év Kecskeméti Köztisztviselője” elismerő cím: Sóvágó Katalin, az Intézményi és Családvédelmi Iroda vezetője
Az ünnepi közgyűlés végén Zombor Gábor a képviselő-testület nevében megköszönte a díjazottaknak magas színvonalú munkájukat, elhivatottságukat. A díjazottak nevében dr. Szabó József mondott válaszbeszédet, megfogalmazva: aki eljutott odáig, hogy egy közösség elismeri, egy ilyen sikerhez kellett, hogy legyen hite, ereje és olyan társai, csapata, akik segítik a munkájában.
Este 19 órakor a Főtéren felállított nagyszínpadon dr. Zombor Gábor polgármester hivatalosan is megnyitotta a Hírös Hét fesztivált. Mint mondta, a Hírös Hét több, mint turisztikai attrakció vagy városi népünnepély. Amikor a 30-as években, az akkori nehéz időkben útjára indult ez a kezdeményezés, akkor a vidék megmutatta erejét, életképességét. E hagyományok tiszteletéből táplálkozik mindmáig a Hírös Hét Fesztivál, amelyet idén immár hetvenhetedik alkalommal rendeznek meg.
Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere is köszöntötte a kecskemétieket, a civis város üdvözletét hozva a hírős városnak, majd bejelentette a közönségnek, hogy Debrecen és kecskemét kulturális megállapodást kötött egymással.
Az est végén dr. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára megnyitotta a XIV. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást. Elsimeréssel szólt arról a látványos fejlődésről, amely a kecskeméti és térségi közösséget jellmezi. Mint mondta, újjá kell építeni a helyi élelmiszer feldolgozást és kereskedelmet, ebben pedig minta lehet Kecskemét. Hangsúlyozta: a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés több, mint egy egyszerű ágazatfejlesztés, ez valódi nemzetbiztonsági kérdés.
A fesztivál megnyitóján számos illusztris vendég vett részt: Saad Al Kubaisi, Katar Állam Nagykövetségének első titkára, Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Mézes Rudolf, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke valamint német partnervárosunkból, Grossenhain-ből érkezett vendégek.