Kezdőlap Régió Kecskeméti NKSE-kemény munkával készül

Kecskeméti NKSE-kemény munkával készül

A Kecskeméti NKSE, Korsós Miklós vezetőedző irányításával augusztus 1.-én elkezdi a felkészülést a 2011-2012-es bajnoki idényre. Az első hetek kemény alapozással fognak eltelni. Az alapozásnál és a későbbi labdás edzéseknél is hetente ötször találkoznak a lányok.
A csapatról és a következő idényre való készülődésről Bogdándy Ferencet a KNKSE alelnökét kérdeztük.

A nyár a csapatépítés időszaka, hol tart a KNKSE?
Az elképzelésünk szerinti csapat kezd kialakulni, de még nem végeztünk a munkával. Annak ellenére, hogy augusztusban már elkezdődnek az alapozó edzések, még néhány játékossal tárgyalásban vagyunk.

Ez azt jelenti, hogy átalakul a csapat?
Igen, ami ezekben az időszakokban szerintem minden csapatnál megszokott. Lesznek távozó lányok, akik tanulmányaik illetve egyéb okok miatt válnak meg a csapattól, de természetesen helyükre jönnek lelkes, ambiciózus játékosok.

Milyen célt tűztek ki a következő idényre?
Erről még korai beszélni, de az biztos, hogy az eddig elért eredményünk megtartása alapkövetelmény.

Mitől függ ez?
Nyilván a felkészüléstől, a csapat egységéről és még sorolhatnám a tényezőket, melybe természetesen beletartozik a pénz is.

Az utóbbi sok helyen fejtörést okoz. A KNKSE-nél ez hogyan alakul?
Elsődleges szempont, hogy tartozásaink ne legyenek, mert ezzel kezdeni egy bajnoki idényt minden tekintetben lehangoló lehet. Nálunk ilyen sosem volt és reményeink szerint nem is lesz. Támogatások terén pedig igen kemény munkával tudunk szponzorokat találni, melyben a mostani sporttörvényi változás segítségünkre lehet.

Igen életbe lépett az új sporttörvény is. Ez hogyan hathat a csapat működésére?
A sporttörvény egy lehetőség, melyhez rengeteg munka kell, hogy belőle pénzre váltható támogatás szülessen. Természetesen dolgozunk ezen is. Több elképzelésünk is van, a megvalósításhoz pedig időre van szükség. Számításaink szerint a spottörvény adta lehetőségből reálisan csak az év vége felé származhat bevétel.

Milyen kívánságokat fogalmazna meg a szeptembertől kezdődő idényre?
A távozó játékosoknak lehetőséget, új kihívásokat, a hozzánk érkezőknek pedig sok és örömteli munkát, közös sikereket kívánok.