Kezdőlap Régió Vajda bronzérmes lett Londonban

Vajda bronzérmes lett Londonban

A kanadai Oldershaw és a német Brendel mögött harmadik helyet szerzett Vajda Attila C-1 1000 méteren a londoni olimpia tesztversenyén. A középfutamban elszenvedett fiaskó után a B-döntőben meggyőző versenyzéssel nyert a Dombi-Kökény páros férfi K-2 1000 méteren.

Ezúttal jobban éhezte a sikert Oldershaw és Brendel is, mint a friss világbajnok Vajda Attila. Az előbbi két versenyző idén nem ért el jelentős eredményt C-1 1000 méteren, olimpiai bajnokunk pedig 2 hét pihenés után érkezett Londonba, ezzel együtt simán dobogós lett az Eton Dorney evezős és kajak-kenu pályán, az előolimpián.

Ma javított a Dombi-Kökény páros is. Tegnap nagyon nehéz középfutamban lettek negyedikek így csak a B-döntőbe jutottak, ott viszont nagy fölénnyel sikerült az első helyen befutniuk. Dombvári Bence is B-döntőzött ma, 16. lett a férfi kajak egyesek 1000 méteres mezőnyében.

Délelőtt az 500 méteres elő- és középfutamokat rendezték a Windsor melletti regatta központban. A magyarok két számban voltak érdekeltek. A világbajnoki ezüstérmes Kozák Danuta nem jutott be a női kajak egyesek döntőjébe.

NK-2 500 méteren új magyar páros debütált. Kovács Katalin lábát a múlt héten megműtötték, ezért helyette ezúttal Szabó Gabriella ült be Csipes Tamarával egy hajóba. A lányok középfutam-győztesként jutottak be a döntőbe.

Storcz Botond: „Vajda Attilával és a Dombi, Kökény páros mai teljesítményével elégedett vagyok. A női kajakosoknál sem történt tragédia, Kozák Danuta 2 hete nem edzett, nem azért jött ide, hogy győzzön, lényeg, hogy ismerkedjen a körülményekkel, így nem csoda, hogy nem került be az A-döntőbe. A Szabó, Csipes páros jól ment a középfutamban, a döntőben akár még éremért is harcolhatnak.”