Kezdőlap Régió Pályázat napkollektorok telepítésére

Pályázat napkollektorok telepítésére

Glattfelder Béla a Magyar Szolár Szövetség elnöke egy figyelemreméltó energiatakarékossági pályázat hírével lepte meg lapunkat, elsősorban azért, hogy az olvasók tudomást szerezhessenek a kiemelkedően magas állami támogatású pályázat lehetőségéről, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írt ki.

Ez egy lakossági pályázat lesz, kizárólag napkollektorok telepítésére, amelyhez az eddigiektől eltérően nem 35 százalék a támogatás, hanem 50 százalék! Ez soha vissza nem térő alkalom: „egyszer volt Budán kollektor vásár…”. Ez azért lehetséges, mert a magyar kormány a spanyol államnak eladott CO2 kvótából három milliárd forintot fog a napkollektor pályázatokra fordítani. Tehát a támogatás mértéke még nagyobb, mint az korábban várható volt, azaz a teljes beruházás maximum 50 százaléka, és várhatóan egy lakás esetében akár 800 ezer forint támogatást is igénybe lehet majd venni. Pályázhatnak családi házak, ikerházak, sorházak és társasházak is.
Amit a napkollektorokról érdemes tudni, hogy ezeket meleg víz előállítására használják. Egy lakás energiaigényének körülbelül egyhatoda a meleg víz előállítására megy el. A napkollektorok ennek a melegvíz-szükségletnek éves szinten mintegy 65 százalékát tudják kiváltani. S ha valakinek medencéje van, akkor ez lényegesen nagyobb arány is lehet, hiszen a nyári időszakban a képződött hőtöbbletet a medence vizének fűtésére lehet használni. Bizonyos esetekben, például olyankor, ha van medence, a késő tavaszi illetve a kora őszi időszakban fűtésrásegítésre is lehet a napkollektor rendszert használni. Ez különösen akkor igaz, ha valakinek padló-, vagy falfűtése, illetve légbefúvásos fűtésrendszere van, hiszen ezek alacsonyabb hőmérsékleten működnek, így nagyobb hatásfokkal működtethető a napkollektor.
Hogyan lehet kiszámolni, hogy mennyi napkollektorra van szükség? Ha csupán meleg víz előállításáról van szó, ez nagyon egyszerű. Ebben az esetben egy tapasztalati számmal dolgoznak a tervezők: egy ember melegvíz-szükségletét egy négyzetméter napkollektorral lehet fedezni. A napkollektor rendszert általában úgy építik meg, hogy kapcsolódjon a meglévő fűtésrendszerhez, tehát nem kell egy teljesen új rendszert kialakítani, hanem azok párhuzamosan, vagy egymást kiegészítve tudnak működni. A napkollektor a nyári időszakban várhatóan teljesen el fogja tudni látni a melegvíz-ellátási feladatokat. Abban az időszakban pedig, amikor már kevesebbet süt a nap, akkor rá fog segíteni a bojler munkájára, és azzal fogja csökkenteni az energiaköltségeket.
Az, hogy konkrétan mibe kerül egy napkollektor telepítése, nagymértékben függ attól, hogy az adott épületben milyen messze vannak a melegvíz-ellátó helyek a napkollektor-felülettől. Tehát mennyi csövet kell beépíteni, mennyi átépítésre van szükség, kell-e födémeket áttörni, átfúrni, vagy sem. Jellemzően azt lehet mondani, hogy körülbelül egy négyzetméternyi napkollektort 230 ezer Ft körüli áron lehet telepíteni, és ez a beruházás közel 10 év alatt meg szokott térülni.
De ha figyelembe vesszük az 50 százalékos állami támogatást, akkor ez a megtérülési idő jelentősen lerövidül. Ráadásul az ilyen beruházásokhoz igénybe lehet venni az államilag támogatott Lakástakarékpénztár megtakarítást. Újabban lehetőség van arra is, hogy előlegként vegyék fel a majdani megtakarítás összegét, kb. 7 százalékos kamatra. Azt lehet mondani, hogy ezekkel a pénzügyi konstrukciókkal – a lakáskassza megtakarításokkal, illetve az 50 százalékos állami támogatással- rendkívül rövid idő alatt megtérülő beruházást lehet végrehajtani. Érdemes azzal is számolni, hogy az energiaárak várhatóan emelkedni fognak (amelyek az elmúlt öt évben megduplázódtak), mivel a világpiacon is tovább folytatódik az áremelkedés.
A pályázatokat október 25-től lehet majd benyújtani december 31-ig. Azt javasoljuk azoknak, akik – nagyon helyesen – úgy döntenek, hogy napkollektort szeretnének telepíteni, hogy forduljanak olyanokhoz, akik ebben a szakmában jártasak. A Magyar Szolár Szövetség honlapján (www.maszolar.hu) is lehet ilyen cégeket találni, akiket nagy szeretettel ajánlunk mindenki figyelmébe.
Mindenképpen szakembert kell igénybe venni a napkollektor telepítéséhez, mert egyrészről a pályázathoz – bár nagyon egyszerű lesz, azért mégsem egy „söralátét” jellegű pályázat lesz –, készíteni kell energetikai számításokat és CO2 kibocsátás-csökkentéséről szóló számításokat is (ez azért is nagyon fontos, mert különben a spanyolok nem adják meg a pénzt). Másrészt, részletes költségvetési tervet is be kell nyújtani a pályázathoz, és meg kell jelölni, hogy melyik lesz az a cég, amelyik a kivitelezést el fogja végezni. Ezért érdemes a napkollektor szerelésben jártas, napkollektor szerelőként regisztrált cégeket megkeresni, velük elkészíttetni a pályázatot, és őket megbízni a pályázat megírásától a napkollektor beszereléséig terjedő valamennyi feladattal. Ezáltal várhatóan a pályázat mielőbb elfogadásra kerül, és gyorsan megvalósítható lesz. A beruházást jövő év szeptember végégig be is kell fejezni, azért, hogy ebben az egy éves időszakban el tudjunk számolni a spanyolokkal, mivel ez is a CO2 kvóta-eladás feltétele volt – fejezte be tájékoztatását Glattfelder Béla, a Magyar Szolár Szövetség elnöke.
A Magyar Szolár Szövetség honlapja: www.maszolar.hu