Kezdőlap Régió Rajzverseny Winnetouval

Rajzverseny Winnetouval

Gyerekek és iskolák is nyerhetnek a Katona József Színház és az Invitel pályázatán

• Az Invitel Zrt. és a kecskeméti Katona József Színház 2011. november 9-étől rajzpályázatot írt ki gyermekek és iskolák részére a Winnetou színielőadás kapcsán „Hogyan tartották a kapcsolatot egymással és más törzsekkel az indiánok” címmel.
• 2012. január 31-ig az Invitel megújult Telepontjában (Kecskemét, Bajcsy Zsilinszky krt. 8.) adhatják le – vagy ugyanerre a címre küldhetik el – a gyerekek alkotásaikat.
• Az egyéni díjakon felül az az iskola nyeri el az Invitel különdíját, egy monitor TV-t, amelyből a legtöbb diák nyújtja be pályázatát a versenyre. További részletek a www.invitel.hu/rajzverseny címen érhetők el.

Kecskemét, 2011. november 15. – 2011. október 1-jétől hazánk több régiójában, így Kecskeméten is az Invitel váltotta a FiberNetet. Kecskemét kiemelt szerepet tölt be az Invitel életében, hiszen a cégnek több fejlesztése is ide koncentrálódik. A hálózatfejlesztési törekvések mellett az Invitel fontos feladatának tekinti a város, illetve a régió kulturális életének támogatását is, ezért megállapodást kötött a Kecskeméti Katona József Színházzal, melynek keretében bemutatják a gyermekeknek szóló Winnetou színdarabot. A színdarabhoz kapcsolódóan a Katona József Színház és az Invitel rajzpályázatot is hirdetett a gyermekeknek.

A feladat ötletes, kreatív alkotást – rajzot, festményt stb. – készíteni arról, hogyan tartották a kapcsolatot egymással és más törzsekkel az indiánok a vadnyugati síkságokon, vagy, hogyan használhatták volna a törzsek a mai kommunikációs eszközöket (pl. telefon, internet, televízió, mobilinternet, stb.). A győztes pályaműveket az Invitel és a Katona József Színház által összehívott zsűri választja ki. A díjak átadására ünnepélyes keretek között kerül sor. A díjátadó időpontját, illetve a zsűri döntése után a rajzverseny eredményét, az Invitel és a kecskeméti Katona József Színház honlapján, a www.invitel.hu, illetve a www.kecskemetikatona.hu címen teszik közzé, a nyerteseket pedig levélben is értesítik. További részletek a www.invitel.hu/rajzverseny címen érhetők el.

A rajzverseny részletei
A pályázat kiírásának időpontja: 2011. november 9.
A rajzok beadási határideje: 2012. január 31.
A rajzok beküldésének/leadásának címe: Invitel Telepont, Kecskemét, Bajcsy Zsilinszky krt. 8.

A versenyen három korcsoportban értékelik az alkotásokat:
I. korcsoport: általános iskola 1-3. osztályos tanulók
II. korcsoport: általános iskola 4-6. osztályos tanulók
III. korcsoport: általános iskola 7-8. osztályos tanulók

A rajzverseny nyertesei korcsoportonként az alábbi nyereményekben részesülnek:
I. helyezett: 15 ezer forint értékű könyvutalvány
II. helyezett: 10 ezer forint értékű könyvutalvány
III: helyezett: 5 ezer forint értékű könyvutalvány

Az a kecskeméti iskola, amelyből a legtöbb diák nyújtja be pályázatát a versenyre, elnyeri az Invitel különdíját, egy monitor TV-t!

Mindhárom kategória I-III. helyezést elérő pályázója a fentieken túl egy Invitel ajándékcsomaggal is gazdagabb lesz. (A nyeremények személyi jövedelemadó mentesek.) A kiskorú pályázó csak azt követően vehet részt a versenyben, ha rendelkezik a törvényes képviselő előzetes hozzájárulásával.

Az Invitelről
Az Invitel Magyarország egyik vezető tele- és infokommunikációs szolgáltatója. A vállalati piacon 14 ezer elégedett üzleti ügyfelet, a lakossági és kisüzleti szegmensben pedig 750 ezer előfizetőt lát el széles körű, egyedi tele- és infokommunikációs szolgáltatásokkal, nagykereskedelmi partnereinek száma meghaladja a 250-et. Telepontjaiban országszerte 26 helyszínen áll személyesen a lakossági ügyfelek rendelkezésére, az üzleti partnerek munkáját pedig felkészült ügyfélmenedzserek segítik folyamatos kapcsolattartással. A kifogástalan minőségű szolgáltatás és a maximális ügyfélelégedettség biztosítása érdekében az Invitel jelenleg közel 1100 munkatársat foglalkoztat, központi irodája Budaörsön található. További információ: www.invitel.hu