Kezdőlap Régió A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság tagjává fogadta az ICF-et

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság tagjává fogadta az ICF-et

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) hivatalosan is a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tagja, döntött a szervezet a múlt hétvégi közgyűlésén.

Ezt a sportdiplomácia sikert az ICF annak is köszönheti, hogy az idei gyorsasági világbajnokság már a második olyan versenye volt, amelyen az épp sportolók mellett a paraszámok versenyzői is világbajnoki érmeket vehettek át.

„A visszajelzések szerint a MOL világbajnokságon a parakenu számokat nagyon magas színvonalon sikerült megrendezni, több mint 30 nemzet paraversenyzői jártak Szegeden, biztos vagyok benne, hogy ez a siker hozzájárult a bizottság döntéséhez – mondja Vaskuti István, az ICF első alelnöke. 3 éve rendezünk hivatalos parakenu versenyeket és máris teljes jogú tagjai lehetünk az IPC-nek, ez óriási siker. Figyelembe vették azt is, hogy a sportágunknak nagyon erősek a pozíciói az olimpiai programban, némelyik versenyszámban 70-80 nemzet sportolói állnak rajthoz és a kajak-kenu televíziós nézettsége is igen magas.”

A döntés egyértelművé teszi, hogy a 2016-os Paralimpiai Játékokon az ICF hivatalos sportolói vehetnek részt a kajak-kenu versenyszámokban. Az IPC egy évvel ezelőtt döntött arról, hogy a kajak-kenu sportág 2016-tól felkerül a Paralimpiai Játékok programjára.