Kezdőlap Régió Dr. Zombor Gábor

Dr. Zombor Gábor

A gazdasági mutatók alapján „dobogós” helyen Kecskemét

Folyamatos fejlesztések, sikeresen lezárult beruházások a „hírös” városban

A beruházások, fejlesztések tekintetében fontos esztendőt zár városunk, mert több olyan projekt kezdődött el, illetve fejeződött be az idén, amely a településünk jövőjét hosszú időre meghatározhatja. Nagy változások előtt áll az ország, valamint az önkormányzatok, de biztató a jövő szempontjából, hogy Kecskeméten továbbra is sikeresek a város fejlesztésére irányuló pályázatok. Szerencsére nem csak az itt élők gondolják úgy, hogy Kecskemét kiemelkedő szerepet tölt be az országos viszonylatban, hanem egy a közelmúltban készített, sokféle gazdasági szempontot figyelembe vevő összehasonlítás alapján, a megyei jogú városok tekintetében az előkelő 3. helyen szerepel városunk, sőt vannak olyan szegmensek, amik vonatkoztatásában az 1. helyen áll Kecskemét. A „hírös” város életében jelentős év végén, dr. Zombor Gábor polgármester értékelte az elmúlt időszakot és tekintett előre a jövő esztendőre.

– Az idei esztendőt összegezve, sikerült-e végrehajtani az eltervezett projekteket, s teljesíteni a kitűzött célokat?

– A fejlesztések területén idén azt a célt tűztük ki, hogy a megkezdett nagy beruházásaink megvalósuljanak, illetve az eredeti ütemterveknek megfelelően történjenek a munkálatok. Ebben a vonatkozásban sikerült is elérni a céljainkat. Megkezdődött például a teljes fürdőkomplexum terheléses próbaüzeme. Ez a létesítmény a régi uszodához képest jelentős változást hoz, hiszen rendkívül korszerű minőségben épült, igen széles szolgáltatási palettával. Szintén befejeztük és néhány hete átadtuk a piacnál kialakított új körforgalmat és parkolókat. A Vörösmarty Általános Iskola Mátis Kálmán utcai épületében újabb három óvodai csoportszoba jött létre, amely 90 kisgyereknek ad helyet. Létrehoztunk egy autista óvodai csoportszobát is, amelynek jelentőségét növeli, hogy az autista kisgyerekek óvodai ellátása szinte mindenütt integráltan történik, elvétve van olyan óvodai csoport az országban, amely kizárólag velük foglalkozik.
Elkezdődtek és a terveknek megfelelően haladnak a Rákóczi út – Vasútkert revitalizációjának munkálatai, e beruházásnak városképi szempontból történelmi jelentősége van. Szintén javában zajlik a Bozsó Gyűjtemény felújítása, amely Kecskemét kulturális és turisztikai életében egyaránt nagy jelentőséggel bír. A közlekedésfejlesztési projektjeink közül kettő esetében elkészült a részletes megvalósíthatósági tanulmány, így a második fázisba lépünk. Reményeink szerint 2013-ban elkezdődhet a kivitelezés is.
Nagyon fontos számunkra, hogy felépült a Mercedes gyár, és a következő negyedévben elindulhat a termelés. Jelenleg 2000 ember dolgozik az autógyártó cégnél, és újabb 500 ember számára kínálnak munkát, ráadásul a beszállítói körnél is meghaladja már az 1000 főt a munkavállalók létszáma.

– Biztató a jövőre nézve, hogy továbbra is sikeresek a város fejlesztésére irányuló pályázatok. Melyek a legfontosabbak a közelmúltban megnyert projektek közül?

– A sikeresen elbírált projektek közül kiemelkedik a Városföld és Kecskemét között létesítendő, mintegy 500 millió forintból megvalósuló kerékpárútra benyújtott pályázatunk. A 9300 méter hosszú kerékpárút Kecskeméten a Búzakalász utcától indul majd, keresztezi az 54-est, majd a Mercedes üzem oldalában halad az 5-ös főúttal párhuzamosan Városföldig. A beruházásnak köszönhetően a Városföldről bejáró munkavállalók kerékpárral is megközelíthetik a kecskeméti üzemeket. Erre jelenleg nincs mód, hiszen köztudott, hogy sem az 54-es, sem pedig az 5-ös főúton nem szabad kerékpárral közlekedni. A közelmúlt másik nagy sikere, hogy a kormány pozitívan bírálta el a Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitációs projektünket. A fejlesztés keretében egyebek között közösségi ház épül, megtörténik 12 önkormányzati tulajdonú lakás felújítása, játszótér alakul ki, sportudvar jön létre, buszvárókat alakítunk ki, padokat helyezünk el.

– A nehezebbnek ígérkező 2012 –es esztendőben, milyen feladatok várnak az önkormányzatra?

 2012-ben ugyancsak az a legfontosabb célunk, hogy befejezzük, illetve folytassuk az elindított projektjeinket. Kiemelt feladatunk újabb, a kor színvonalának megfelelő bérlakások kialakítása is, amelyre a Homokbánya lakótelepen lesz lehetőségünk. A Rudolf laktanya visszakerült a város tulajdonába, így nagyon fontos ennek a területnek a rehabilitációja is. Az ötletpályázat sikeres volt, jó elképzelések születtek. Az önkormányzat azon a területen olyan beruházást tart támogathatónak, ahol megmarad az eredeti struktúra, a műemléki jelleg, és ennek megtartásával döntően sport és szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos funkciók kapnak helyet. Fontosak a szállodaépítési projektek is, amelyeknél a kivitelezés jövőre elkezdődik.

– A szállodaépítések mellett, az idegenforgalom fellendítése céljából újabb fontos mérföldkövet jelenthet a városháza funkciójának bővítése.

– Valóban így van. Folyamatban van egy olyan pályázat beadása, amely az ország egyik legszebb szecessziós épületének felújítására, a funkcióinak bővítésére irányul. Szeretnénk egy olyan beruházást véghez vinni, amelynek kivitelezését követően a kecskeméti városháza továbbra is helyet adna a polgármesteri hivatalnak, mellette azonban kiemelt belvárosi turisztikai attrakciót jelentene az ide érkező vendégek számára. Amikor elkészül a Vasútkert – Rákóczi út – főtér tengely átalakítása, s többfunkcióssá válik majd a városháza is, akkor az idegenforgalom új dimenziója nyílhat meg Kecskeméten.

– Az országgyűlés fontos kérdésekben hozott döntéseket az elmúlt hetekben. Milyen lényeges, a városunkat érintő változások várhatóak a közeljövőben?

– Jelenleg az ország szerkezeti átalakítása folyik, aminek fontos eleme a törvényi háttér, számunkra pedig kiemelten fontos az önkormányzati törvény, amely vitája most folyik a Parlamentben, és itt igyekszünk Kecskemét számára minél jobb pozíciót elérni. Szeretnénk a mostani fontos szerepünket megőrizni, mert Kecskemét a növekedési terv egyik fontos területe lesz. Jó hír, hogy városunk növekedési pontként szerepel az előzetes tervekben. Ez a terv, amennyiben megvalósul, stratégiai szempontból hosszabb távon meghatározhatja a város gazdasági jövőjét.

– Az elmúlt esztendők sikeres fejlesztései nyomán, kedvezőbb helyzetben van Kecskemét, mint sok megyei jogú város. Mire számíthatunk jövőre, fenntartható –e továbbra is a vállalkozóbarát környezet?

– Sokkal nehezebb az elért pozíciónkat fenntartani, de optimistán tekintünk a jövőbe, mert a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére a városban nagyon fontos vállalkozói beruházások is zajlanak – a Mercedes gyár beszállítói köre is jelentős fejlesztéseket hajtott végre -, amelyek sok ember számára biztosítanak újabb munkahelyeket. A településünk pozitív megítélését jelzi, hogy országszerte leálltak a kereskedelmi beruházások, városunkban viszont egy új beruházás készül. Ez azt bizonyítja számunkra, hogy bíznak Kecskemétben az ide érkező cégek, örömteli, hogy fenn tudtuk tartani ezt a vállalkozóbarát környezetet. Természetesen érzékeljük, hogy egyre nehezebb a helyzet. A 2012 – 2013 –as esztendők a nagy változások évei lesznek az önkormányzatiságban, és remélhetőleg az országban is, s végre elindulhatunk egy felfelé vezető úton.