Az elmúlt esztendők aranybetűkkel íródtak be az Izsáki Házitészta Kft. históriás könyvébe, mert a folyamatosan magas színvonalon teljesítő cégnél mindenki becsülettel végzi a feladatát, s ennek köszönhetően érték el a sikereiket. Az alapító, tulajdonos Juhász Sándorné – aki a születésekor kapott talentumát a tésztakészítés szolgálatába állította -, hosszú évtizedek alatt elvégzett rengeteg munkával felépítette, majd a családjával karöltve tette stabillá a céget. A legnagyobb elismerés, hogy az eredményes működéshez nélkülözhetetlen munkatársak nemcsak tisztelik, hanem szeretik „Ica nénit”, aki a dolgozók egyéni problémáját is gyakran orvosolja, segít megoldani a gondjaikat. Szűkebb pátriája, Izsák városa méltó módon, a legrangosabb kitüntetéssel, a díszpolgári címmel ismerte el Juhász Sándorné, Ica néni évtizedek óta tartó, kiváló munkáját és példamutató életvitelét.
– Több évtizedes, sikerekben gazdag tevékenységét, valamint a városért tett rengeteg fáradozását méltó módon ismerték el, amikor átvehette a díszpolgári címet. Mit érzett, amikor először meghallotta, hogy ebben a kitüntetésben részesül?
– Életem egyik legszebb pillanataként éltem meg, hogy ilyen megtiszteltetést jelentő, kitüntető címet adományoznak a számomra. A díszpolgári cím azonban nem csak az én érdemem, hanem a férjemmel közös eredmény, valamint a családom, a gyerekeim, a dolgozóink, és Izsák lakossága szintén hozzájárult ehhez az elismeréshez.
Amikor Izsákra költöztünk, már 20 éve tevékenykedtem ebben a szakmában, felépítettem egy működő vállalkozást, s mikor itt újra kezdtük az egészet, úgy éreztem, hogy kicsit elveszett az addigi munkám. Erre a címre ezért úgy tekintek, hogy most egyben értékelték azt a 44 évet, amit a szeretett szakmámban eltöltöttem.
Mindenkinek köszönöm, hogy mellénk állt, és nekünk ítélte a díszpolgári címet. Ezek után, még jobban szeretném ellátni a feladatom, mert adott egy pozitív megerősítést, hogy értékelték az eddigi munkánkat.
– Mit tanácsolna egy éppen kft-t alapító, fiatal vállalkozónak, hogy mely értékek mentén haladva vezesse a vállalkozását?
– Azt a szakmát, amit választ legalább oly mértékben kell szeretni, mint amennyire én is szeretem ezt a hivatást. 16 éves korom óta ebben a szakmában tevékenykedtem, nem tudnék mást elképzelni a magam számára, szinte a „tészta boldoga” lettem.
Becsületes, kitartó munkára van szükség és soha nem szabad feladni. Büszke vagyok arra, hogy a cégünk életében nem volt adósság, felszólítás, mindig időben kifizettük a dolgozóinkat. Úgy lehet csak haladni, ha minden nap lépünk egyet előre, mindig gondolkodunk azon, hogy a holnapi napból mit hozzunk ki.
– Az esztendő egyik fénypontját a III. Izsáki Tészta Majális jelentette a város lakói számára. Hogyan tekint vissza a népünnepre?
– Boldogsággal tölt el, hogy ilyen sokan ellátogattak a fesztiválra, s igazi barátias, családias hangulatot varázsoltak az összejövetelből. Az egész év folyamán pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől, s biztattak, hogy jövőre ismét rendezzük meg a majálist.
Utólag is hálás vagyok a város vezetésének, és az iskola kollektívájának a rengeteg segítségért, a gyerekeknek pedig a sok szép alkotásért, amit a cégünk termékeiből készítettek.
– A jövő esztendő során, milyen fejlesztés megvalósítását tervezik?
– A közeljövő tervei között szerepel, hogy egy logisztikai központot építenénk, mert szükségünk lenne egy nagyobb raktárra, s bízunk benne, hogy lesz olyan pályázat, amelyet igénybe vehetünk a tervünk megvalósításához. Szeretnénk egy tyúkfarmot is létrehozni – a létesítményhez szükséges terület már rendelkezésünkre áll -, ennek a projektnek a kivitelezését pályázati forrásból finanszíroznánk.
– Karácsony közeledtével már nemcsak a munkára, hanem a pihenésre is gondol az ember. Az Izsáki Házitészta kollektívája megünnepli-e együtt az idei év zárását?
– Az esztendő egyik meghitt estéje a cégünknél, amikor karácsony előtt vendégül látjuk a dolgozóinkat, s együtt ünnepelve felelevenítjük az év fontosabb pillanatait. Szeretek a dolgozóinkkal lenni, mert jó közösséget alkotnak. Fontosnak tartom, hogy tudjunk együtt örülni, boldognak lenni, s jó hangulatban búcsúztassuk az esztendőt. Nagyon jó egészséget, kellemes ünnepeket és áldott, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!
Izsáki Házitészta Kft.
Izsák, Gyulai P. u. 8. _ Tel.: 76/374-170
e-mail: [email protected]
www.izsakiteszta.hu