Kezdőlap Régió Ezüst besorolású GRUNDFOS márkaszerviz minősítést kapott a Hírös Mester Kft

Ezüst besorolású GRUNDFOS márkaszerviz minősítést kapott a Hírös Mester Kft

A nehezebb gazdasági időszak ellenére továbbra is stabilan és eredményesen működik az országszerte kiváló referenciákkal rendelkező Hírös Mester Kft. A cég szolgáltatásai közé tartozik szinte minden, ami vízzel kapcsolatos: szennyvíz átemelők komplett kivitelezése, szivattyúk javítása, villamos vezérlőszekrények építése, irányítástechnikai rendszerek készítése. A vállalkozás a magasan kvalifikált szakembereknek köszönhetően dinamikusan fejlődik, s az évek óta tartó, színvonalas tevékenység elismeréseként, a rangos szakmai címet jelentő, ezüst besorolású GRUNDFOS márkaszerviz minősítésben részesült a cég.

Cégünket 1999-ban azzal a céllal hoztuk létre, hogy a szivattyújavítás és – kereskedelem területén minden igénynek megfeleljünk. Társaságunkat mindig is a folyamatos fejlődés jellemezte, így a szerviz elindítása után, a kivitelezési területen tudtunk bevételt generálni, azután pedig különböző márkakereskedések képviselői lettünk – nyilatkozta Bene Zoltán ügyvezető igazgató.

A 2002-es esztendő meghatározónak számít a vállalkozás történetében, hiszen tevékenységi körünket ekkor bővítettük a szennyvíz – és csapadékvíz-átemelők komplett kivitelezésével. Mára ugyancsak komoly tendenciát mutató ágazatunkká vált az irányítástechnika, amellyel a szennyvízátemelők távfelügyeletét látjuk el. Az egész ország területén állunk mind az ipar, mind a vízi közmű szolgáltatói és építői szféra rendelkezésére. Az egyik legújabb profilunk a villamos vezérlő szekrények építése, s ezeket a berendezéseket szintén magas színvonalon üzemeljük be.

Legbüszkébben talán a kecskeméti ISPA beruházásra tekintek vissza, ahol 27 db közterületi szennyvízátemelő komplett kiviteli munkáit láttuk el. A szűkebb pátriánkban kellett a legjobban teljesíteni, s a visszajelzések alapján kijelenthetem, hogy színvonalas munkát végeztünk, és sokan tekintenek kiváló referenciaként erre a projektre.