Kezdőlap Régió Értékes ingatlant vásárol Kecskemét a Balaton utcán

Értékes ingatlant vásárol Kecskemét a Balaton utcán

Élni kíván elővásárlási jogával Kecskemét önkormányzata azon értékes Balaton utcai ingatlan kapcsán, amelyben egykor a munkaügyi központ működött.
A Balaton utca 24 szám alatti ingatlan 6364 négyzetméteres, összesen mintegy 2500 négyzetméter felépítmény van rajta. Az ingatlanra a megyei önkormányzat, mint tulajdonos decemberben kötött adásvételi szerződést az Építő Simon Kft.-vel, majd a vonatkozó jogszabálynak megfelelően kérte Kecskemét önkormányzatának nyilatkozatát arról, hogy a város élni kíván-e elővásárlási jogával.
Kecskemét képviselő-testülete rendkívüli közgyűlés keretében úgy döntött, hogy e joggal érni akar. Az ingatlan megvásárlásához szükséges bruttó 190,5 millió forintot az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet módosításával biztosították.
Dr. Zombor Gábor polgármester az ülésen elmondta: az ingatlan ár-érték aránya igen kedvező. Mivel a közeljövőben több jelentős értékű városi tulajdonú ingatlan értékesítése realizálódik, ezért ismételten érdemes ingatlanba fektetnie az önkormányzatnak. A terület alkalmas lehet akár lakások építésére, közfunkciók ellátására, de telekként is értékesíthető.