2011-ben pécsi kötődésű weboldalak kapták a legtöbb elismerést a Magyar Marketing Szövetség „Év Honlapja” díjátadóján. A szervezők a több nyertes pályázatot is jegyző Ferling csoport kezdeményezésére 2012 februárjában úgy döntöttek, hogy megalapítják az „Internetes Kultúra Fővárosa” vándordíjat, melyet most elsőként Pécsnek, majd a későbbiekben minden évben a honlapok megmérettetésén legsikeresebbnek bizonyuló vidéki városnak adnak át. A díjat dr. Páva Zsolt március 1-jén Pécsett Varga Istvántól, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagjától, az „Év Honlapja” díj alapítójától vette át. A múlt év végén tartott „Év Honlapja” díjkiosztón, egyes kategóriákban egymással is versengve kiemelkedően sok pécsi projekt kapott elismerést. Kultúra kategóriában a Kodály Központ és a Pécsi Nemzeti Színház, ipari web kategóriában a Pannonpower, vendéglátás kategóriában a Piazza del Grano, személyes oldal kategóriában pedig Tziotziosz Sztella, illetve Erős Balázs oldala kapott elismerést a szakmai zsűritől. A kiemelkedő siker kapcsán fogalmazódott meg az ötlet a leányvállalata révén két győztes pályázatban is érdekelt Ferling PR munkatársaiban, hogy a Magyar Marketing Szövetség és az országos közvélemény részéről megkülönböztető figyelemben részesüljön a legsikeresebb vidéki város és a díjazott webfejlesztők közössége. Az ünnepélyes díjkiosztót 2012. március 1-jén a díjnyertes weboldallal rendelkező étteremben, a pécsi egyetemistákból álló Sopianae SlamPoetry költészeti csoport témára szabott rövid műsora után, a sikerkovácsok és a sajtó munkatársainak jelenlétében tartották. Ferling József, az ötletgazda pr-ügynökség ügyvezetője az internetes kultúra térhódításáról, és a társadalmi párbeszédet átható új típusú kommunikáció fontosságáról beszélt, majd Varga István, az „Év Honlapja” díj alapítója átadta Pécs polgármesterének a vándordíjat és a Magyar Marketing Szövetség díszoklevelét. Ezt, a Pécsett működő webes szakmai műhelyek által vezetett projektek ismeretében dr. Páva Zsolt azzal a reménnyel vehette át, hogy a díj talán az év végén esedékes újabb megmérettetés után is a baranyai megyeszékhelyen marad.
További információk:
Varga István (Magyar Marketing Szövetség) 20 – 9346-151; Ferling József – 30 – 9017-291