Kezdőlap Régió KAJAK-KENU

KAJAK-KENU

Centimétereken múlhatnak a kvóták

Négy számban, férfi K-1 1000, K-2 200, C-1 200 és C-2 1000 méteren indul magyar egység május 16-17-én a poznani olimpiai pótkvalifikációs versenyen. Párosban csak a győzelem, egyesben az első két hely ér kvótát.

A tavalyi szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 olimpiai kvótát szerzett meg a magyar kajak-kenu válogatott. Már „zsebben van” a maximális hat női kajakos, valamint hét férfi kajakos és egy kenus indulási jog, a fennmaradó egy férfi kajakos, illetve három kenus kvóta megszerzésére pedig szerdán és csütörtökön Lengyelországban lesz lehetőség.

Storcz Botond bizakodó a jövő heti esélyeket illetően. A szövetségi kapitánynak egyébként jó emlékei vannak a pótkvalifikációs viadalokkal kapcsolatban, az 1996-os olimpia előtt ugyanis K-1 1000 méteren sikerrel járt egy hasonló versenyen.

„Azt is mondhatom, hogy az év egyik legfontosabb erőfelmérője következik, hiszen a poznani szereplésünk befolyásolja későbbi londoni terveinket is. Az egész felkészülési programot úgy állítottuk össze, hogy Lengyelországban esélyünk legyen a hiányzó kvóták begyűjtésére. Szerencsés volt a hétvégi szegedi válogató abból a szempontból, hogy magabiztos sikert arattak a győztesek, így nem lehet kétséges, hogy pillanatnyilag az a legjobb magyar egység, amelyik Poznanba utazik” – mondta Storcz Botond az indulás előtt néhány nappal.

A kapitány szerint a szegedi válogatón mutatott forma alapján minden magyar egységnek lehet esélye a kvótaszerzésre, bár a szezon elején szinte lehetetlen jósolni, hiszen ez lesz az első nemzetközi verseny, így egyelőre semmit nem lehet tudni az ellenfelek formájáról.

„Bármelyik európai ország egysége indulhat a pótkvalifikációs versenyen, amelyik a tavalyi vébén az adott számban nem szerzett kvótát. Párosban az első hely, az egyes számokban az első kettő ér olimpiai indulási jogot, ami azt feltételezi, hogy óriási csaták lesznek. Biztos vagyok benne, hogy a sprint számokban például centiméterek döntenek majd” – folytatta a szövetségi kapitány.

„C-2 1000 méter Korisánszky Péter és Dávid magabiztos versenyzéssel, fölényesen nyerte a válogatót, ez alapján minden okunk meg lehet a bizakodásra. Azt gondolom, hogy azonos eséllyel állhatnak rajthoz, mint a francia, az ukrán, a lengyel vagy éppen a spanyol ellenfelek. Horváth Gábor nagyon szoros versenyben nyerte a C-1 200 válogatót, de ez a 200 méteres számok sajátossága. Biztos vagyok benne, hogy Poznanban is nagyon szoros versenyben fog eldőlni a kvóták sorsa.

Hasonlóan szoros csatát várok K-2 200 méteren. A Sík Márton, Beé István egység a tavalyi világbajnokságon hetedik lett, vagyis egyetlen pozícióval maradt le a kvótáról. A téli felkészülés és a szegedi verseny alapján is látszott, hogy nagyon jó formában vannak, stabilan ki tudják hozni magukból a maximumot. Erre szükségük is lesz, hiszen például a spanyolokkal kell majd harcolniuk a győzelemért.

A K-1 1000 méteres válogatót szintén meggyőző fölénnyel és imponáló versenyzéssel nyerte Pauman Dániel. Kemény küzdelem vár rá Poznanban, hiába van ugyanis már kvótája a tavalyi világbajnokság első 10 helyezettjének, olyan országok szeretnének még indulási jogot szerezni, mint az olimpiai címvédő britek, a spanyolok vagy éppen az olaszok” – elemezte a magyar esélyeket Storcz Botond.

A pótkvalifikációs versenyt szerdán és csütörtökön rendezik, párhuzamosan a parakenu világbajnokság küzdelmeivel. Első nap lesznek az előfutamok, csütörtök délelőtt aztán eldől a kajakos, délután pedig a kenus kvóták sorsa.

További információ: www.kajakkenusport.hu

Sajtókapcsolatok
Balogh Péter Dávid, Németh Balázs, [email protected], +36 20 972-2098

Observer a Magyar Kajak-Kenu Szövetség médiafigyelője