Kezdőlap Régió Az év leghosszabb éjjeli kalandja

Az év leghosszabb éjjeli kalandja

Színházi műhelytitkok, ritkán látható, féltett ikonok, városnéző cabrio busz, egyszóval valóságos kulturális kavalkád várja a Múzeumok Éjszakája kalandorait Kecskeméten. Az időpont eltér az országostól, így a Budapestről és más városokból érkezők is részesei lehetnek a hírös varázslatnak.

Kecskeméten az országos időponttól eltérően, június 23-án rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Ifj. Bozsó János, a főszervező Kecskemét Város – Bozsó Gyűjtemény Alapítvány kuratóriumának elnöke így fogalmazott:”Kecskeméten hagyomány, hogy a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton várja az érdeklődőket az év leghosszabb éjjeli kalandja. Mellette az eltérő időponttal lehetőség nyílik arra, hogy Budapestről és más városokból is felkeressék a kecskeméti helyszíneket. Tavaly szintén eltérő időpontokban volt a programsorozat, talán ennek is köszönhető, hogy a vidéki helyszínek közül a hírös város programjai voltak a leglátogatottabbak.”
Dr. Zombor Gábor polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat által nyújtott 2 millió forintos támogatásnak és a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma által kiírt, a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően idén még színesebb programokkal lehet kulturális kalandozásra csábítani a kecskemétieket és az ide látogatókat. Összesen 42 helyszínen zajlanak a programok, általában 18-24 óra között, az eltérő időpontokat külön jelzik az intézmények. A belépés mindenütt ingyenes, a különböző szolgáltatások díja helyszínenként eltérő.
Mák Kornél alpolgármester elismeréssel szólt a programkínálatról: újdonságokból idén sem lesz hiány. A Kecskeméti Fürdő műszaki átadása alig néhány hete történt meg, a létesítmény máris bekapcsolódott az éjszakai kalandba. Érdekesnek ígérkezik a Görögkeleti Templom az Ikon Múzeumának páratlan szépségű és ritkán látható gyűjteményével. Aki pedig a kulisszák mögé akar nézni, annak érdemes felkeresnie a Katona József Színház műhelyét, amely idén felfedi titkait.
A helyszínek között a kecskeméti kaland immár megszokott látványosságai, azaz retro buszok szállítják az utasokat, akik 400 forintért korlátlan utazásra jogosító karszalagot kapnak. A muzeális járművek sorában idén külön érdekesség lesz a Mávaut Cabrio busz, amely viszont kedvező időjárás esetén városnézésre viszi a kalandorokat. A retro túra 500 forintba kerül. A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy úgy a városnéző, mind a helyszínek között közlekedő buszok befogadóképessége korlátozott, a férőhelyet nem tudják garantálni.
A programokat részleteiben is tartalmazó kiadvány elkészült, a leendő rendezvényi helyszíneken és a Tourinform irodában beszerezhető. A kecskeméti kaland elérhető a facebook-on is, ami pedig szintén újdonság, hogy idén először önálló, három nyelvű honlapja van a kecskeméti rendezvényeknek: www.muzeumokejszakajakecskemet.hu,