Kezdőlap Régió ITT A VAKÁCIÓ, HAMAROSAN ITT AZ ÚJ ARM!

ITT A VAKÁCIÓ, HAMAROSAN ITT AZ ÚJ ARM!

A nyarat is érdemes Kecskeméten tölteni!

A 2009-ben alapított Alföldi Régió Magazin Kft-t azzal a céllal hozta létre a tulajdonosa, hogy betöltsön egy hosszú ideje fennálló űrt, miszerint szép kivitelben, igényes megjelenésben bemutatni Kecskemét, illetve Bács-Kiskun megye gazdasági, közéleti szereplőit, valamint a kultúra jeles képviselőit.
Az eddigi mintegy 20 megjelenés során, több száz kisebb – nagyobb volumenű cég vezetője nyilatkozott a magazin számára, 40 település polgármestere számolt be a helyi fejlesztésekről, rendezvényekről, valamint a hazánkban értéket reprezentáló sztárvilág szereplői is rendszeren bemutatkoztak az újság hasábjain. Az eddigi visszajelzések alapján kijelenthető, hogy a havonta megjelenő kiadvány közkedveltté vált az olvasók körében.
Az Alföldi Régió Magazin elérte a célját, hiszen a vállalkozók körében jelenleg is megbecsült, ismert és elismert közéleti, gazdasági, informatív magazinná vált.
Az elmúlt esztendők a nagy volumenű beruházásoknak köszönhetően aranybetűkkel íródtak be Kecskemét históriás könyvébe, ezért az Alföldi Régió Magazin is szeretne lépést tartani a dinamikusan fejlődő várossal.

Az Alföldi Régió Magazin a maga szerény eszközeivel hozzájárulva, a nyáron is szeretné vinni szűkebb pátriája, Kecskemét jó hírét, illetve tájékoztatni a megye városait, falvait a más településeken történő eseményekről.
Olvasgasson bennünket nyáron is, akár kecskeméti, akár látogató szép városunkban!