Kezdőlap Régió Kecskegida

Kecskegida

DIÁK KECSKEGIDÁK

A KECSKEMÉTI IFJÚSÁGI OTTHON ÉS PARTNEREI IDÉN IS MEGRENDEZIK A KECSKEMÉTI KÖZÉPISKOLÁSOK VERSENYÉT, A KECSKEGIDÁT. A VETÉLKEDŐ ÉS DIÁKPÁRBAJ EZÚTTAL EXTRÉM MÓDON 22+2 ÓRÁIG KÉSZTETI ÉBRENLÉTRE A RÉSZTVEVŐKET. A GYŐZTES CSAPATNAK NEM CSAK AZ ÉBERSÉGGEL, HANEM MINTEGY 100 FELADATTAL KELL MEGBÍRKÓZNIA…

Időpont: 2012. június 8.péntek 12.00-június 9. szombat 12.00
Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Tornacsarnoka (6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.)

A versenyre jelentkezett és döntőbe jutott csapatok (25 fő/csapat):
• Bányai Júlia Gimnázium
• Katona József Gimnázium
• Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Németh László Gimnáziuma
• Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolája
• Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskolája
• Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola

Versenyünk küldetése, hogy ráirányítsa a figyelmet a 2012. évi Londoni Nyári Olimpiai Játékokra, valamint az Aktív Időskor és a Nemzedékek Közötti Szolidaritás Európai Évére.
Ugyanakkor szeretnénk, hogy a jelentkező csapatok minél több témában mérjék össze tudásukat; így valóban megtalálhatjuk a legéletrevalóbb „Kecskegidákat” Kecskeméten!
A vetélkedő előfeladataiban online kérdéssorokat és kreatív feladatokat kellett a csapatoknak megoldania. Ezek pontosan megtalálhatók a következő oldalon: http://www.kio.hu/index.php?id=237
Elérkezett a Döntő 24 órája, amikor 145 középiskolás diák méri össze tudását/”életrevalóságát” a legkülönfélébb – főként problémamegoldó és a helyzetfelismerő képességre építő – területeken; ügyességi, kreatív, nyelvi, zenei, stb… feladatokon keresztül.
A csapatokat A és B csoportba sorolva párhuzamosan versenyeznek, így a végső ütközetben a két legjobb csoport párbajozik egymással.

Főbb események:
12:00-12:30: megnyitó+performance
12:30-13:30: csapatépítő játékok
14:00-16:00: Mester és tanítványai játék (5 fő/csapat) (nyugdíjas mesterek mutatnak tárgyalkotó technikákat a fiataloknak, akiknek rövid idő alatt kell minél többet megtanulni ezekről pl. kötés, horgolás, varrás, fafaragás, kerámia)
14:00-16:00: Városi Cityrally (20 fő/csapat) (külső helyszíneket kell megkeresni a csapatoknak, ahol a helyszín jellegéhez igazodó fotót kell készíteniük, amit utána a vetélkedő facebook oldalára kell feltölteni, hogy a tornacsarnokban is nyomon tudjuk követni hol járnak a csapatok).
17:00-20:00: Főzzünk valamit! (a csapatok megpróbálják elkészíteni a legjobb Paprikás Krumplit a vetélkedőn, amit 19:00-20:00 óra között el is fogyasztanak)
20:00-21:00: Ügyességi játékok az EU évről és az Nyári Olimpiához kapcsolódóan;
0:00-02:30: Zenei feladatok (helyi együtteshez és a Leskowszky Hangszergyűjteményhez kapcsolódó kreatív zenei játékok);
04:00-08:00: Sportos, ügyességi játékok (sportos és végül extrém ügyességi játékok a csapatok összes tagjának)
10:00-12:00: Párbaj (a döntőbe jutott két legjobb csapat egy párbajban méri össze a tudását, ahol eldől ki a legéletrevalóbb Kecskegida Kecskeméten)
12:00-13:00: Díjátadás (vetélkedő zárás és közös örömködés)
A vetélkedő nyertesét különdíjjal jutalmazzuk, de egyik résztvevő sem tér haza üres kézzel.
A vetélkedőre szeretettel várjuk az Érdeklődőket, a szurkolás – és a belépés – ingyenes.
Információ:
Kecskegida Facebook: http://www.facebook.com/KecskegidaKozepiskolasVetelkedoEsDiakparbaj
Kecskegida web: http://www.kio.hu/index.php?id=237
Főszervezők: T.-Papp Ágnes 30/488-2504, Oláh Edit 70/331-8458