Kezdőlap Régió KIO PROGRAMOK -KECSKEMÉT

KIO PROGRAMOK -KECSKEMÉT

November 3. szombat 10 óra
MAZSOLA MESEDIA DÉLELŐTT – őszi szünidei program
A diavetítések előtt és közben együtt zenélünk. A meséket a Katona József Színház művészei olvassák fel, akik kedvenc gyerekkori versüket, meséjüket is magukkal hozzák. Végül kézműves foglalkozás zárja a délelőttöt.
A KÉT BORS ÖKRÖCSKE és A TÖRÖK ÉS A TEHENEK
A foglalkozásokat 2 éves kortól (felnőtteknek is) ajánljuk.
Közreműködnek: Roszikné Laczi Ildikó zeneterapeuta, Mecséri Krisztina zenetanár
Együttműködő partnerünk: A Színészek az Ifjúságért Alapítvány
Belépődíj: 400 Ft gyerekeknek, 650 Ft felnőtteknek
BABA-MAMA
Október 1. hétfő 10 óra
KUTYATÁR – első foglalkozás
terápiás kutyás foglalkozás a szülőkkel és 1-2,5 éves kicsinyeikkel
„Mit csinál a két kezem? Simogat kedvesen…”
A gyermek élete első éveiben a mozgáson keresztül fedezi fel a világot. Kipróbálja a saját erejét, kreativitását, ügyességét, minden területen látványos a gyermek személyiségének fejlődése.
Jól képzett terápiás kutyák – Bíbor és Bársony, a két labrador – társaként játékos, mondókázó, simogatós, vidám foglalkozásokat tartunk.
Foglalkozásvezető: Petőné Donát Dóra szociálpedagógus, terápiás kutya felvezető, az AURA Segítő Kutya Alapítvány munkatársa
Ideje: hétfőnként 10-10.30 óráig
Részvételi díj: 800 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Október 1. hétfő 17 óra
KUTTY-KURUTTY GYEREKTORNA – első foglalkozás
óvodásoknak 3-7 éves korig
Várunk minden mozogni vágyó gyermeket egy fergeteges hangulatú, játékos, énekes mozgásfejlesztő tornára. A foglalkozás fejlesztő eszközökkel, játékos elemekkel, szituációkkal kísért 45 perces, zenés torna.
Foglalkozásvezető, információ: Farkas Betty mozgásfejlesztő óvodapedagógus
Ideje: hétfőnként 17 órától
Részletek: www.bekatorna.hu
Október 2. kedd 9.30 óra
BÓBITA – első foglalkozás
zene bölcsi kismamáknak és 6 hónapos-2 éves babáiknak
A szülők együtt játszanak kisgyermekükkel: mondókák, kiolvasók, tapsoltatók, hintáztatók, lovagoltatók, csiklandozók, sétáltatók, táncoltatók.
Foglalkozásvezető: Mecséri Krisztina zenetanár
Ideje: keddenként 9.30-10 óráig
Bérlet: 4.800 Ft/8 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Október 3. szerda 10 óra
FESTÉKMANÓK – első foglalkozás
érzékelésfejlesztő kreatív játszócsoport kíváncsi piciknek és bátor szüleiknek
A művészeti tevékenységek fontos szerepet kapnak a gyerekek szociális kapcsolatainak kialakulásában. A foglalkozásokon nagy felületekre festünk, tapsikolunk, fröcskölünk, pöttyözünk, körberajzoljuk egymást és maszatosak leszünk.
„Hagyjunk nyomot a papíron!” -tenyérrel, ujjal, lábbal, ecsettel, dugóval, szivaccsal, fogkefével…
A kalandozásokhoz játszós ruhában várjuk a gyerekeket.
Ideje: szerdánként 10-11 óráig
Foglalkozásvezető: Sebők Kata
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt együtt)
Október 4. csütörtök 9.30 és 10.15 óra
BÓBITA – első foglalkozás
zene bölcsi kismamáknak és 6 hónapos-2 éves babáiknak
A szülők együtt játszanak kisgyermekükkel: mondókák, kiolvasók, tapsoltatók, hintáztatók, lovagoltatók, csiklandozók, sétáltatók, táncoltatók.
Foglalkozásvezető: Roszikné Laczi Ildikó zeneterapeuta
Ideje: csütörtökönként 9.30-10 óráig és 10.15-10.45 óráig
Bérlet: 4.800 Ft/8 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Október 5. péntek 10 óra
ESZTERLÁNC – első foglalkozás
táncos és énekes népi játékok, mondókák, kiolvasók, dalok 2-4 éveseknek
Foglalkozásvezető: Nagy Erika, a Hírös Néptánc Tanoda tanára
Ideje: péntekenként 10-10.30 óráig
Bérlet: 4.800 Ft/8 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Október 27. szombat 10 óra
MACKÓ KUCKÓ
Nosztalgia anyának, apának – újdonság a babáknak!
SZÍNES ŐSZI FALEVÉLBŐL…
Anyanyelvi bábos foglalkozás Bartos Erika történeteivel, verseivel és játék letűnt korok mackóival, játékszerekkel, bababútorokkal, hintalóval, autókkal…
Ajánlott életkor: 1-3 évesek
Foglalkozásvezető: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus
Bérlet: 1.800 Ft/ 3 foglalkozás (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
TANFOLYAM/SZAKKÖR/KÉPZÉS

TELJES SZAKKÖR-/TANFOLYAMVÁLASZTÉKUNK a www.kio.hu weboldalunkon olvasható – további Érdeklődők jelentkezését októberben is várjuk!
A vizuális-és kézműves műhely foglalkozásai, a kommunikációs tréningek, a tánctanfolyamok, a Zenekuckó és a Vándorbot báboskör első foglalkozásai az alábbi időpontokban lesznek:
Október 1. hétfő 14 óra
FAZEKAS INASOK
tehetséggondozó fazekas szakkör 10-14 éves gyerekeknek
Szakkörvezető: Gömöry Dorottya fazekas
Ideje: hétfőnként 14-16 óráig
Részvételi díj: 4.000 Ft /hónap
Október 1. hétfő 15 óra
CINÓBER ALKOTÓ MŰHELY
tehetséggondozó szakkör 7-12 éves gyerekeknek
Szakkörvezető: Sebők Kata képzőművész
Ideje: hétfőnként 15-17óráig
Részvételi díj: 3.000 Ft/hónap
Október 1. hétfő 16 óra
TÁRSASTÁNC
foglalkozás 10–18 éves gyerekeknek, fiataloknak
Szakmai vezető: Móczó János táncpedagógus, többszörös magyar bajnok
Táncórák: hétfőnként 16 órakor
Részvételi díj: 10.000 Ft /fő (10 hét)
(Párban jelentkezőknek kedvezményes áron: 8.000 Ft/fő)

Október 1. hétfő 17 óra
KOSÁRFONÓ tanfolyam
ifjúsági és felnőtt korosztálynak ajánljuk
Tanfolyamvezető: Timári Antalné kosárfonó mester
Ideje: hétfőnként 17 órától
Részvételi díj: 13.500 Ft /10 alkalom
Október 2. kedd 16 óra
Modern művészeti műhely – MOMŰ
14-18 évesek fiataloknak
Műhelyvezető: Sebők Kata képzőművész
Foglalkozások: keddenként 16-18 óráig
Részvételi díj: 3.600 Ft/hónap
Október 2. kedd 16.45 óra
VÁNDORBOT BÁBOSKÖR
8-12 éves gyerekeknek
Körvezetők: Tóth Anita bábszínész és Szirtes Józsefné bábos játszóház vezető
Ideje: keddenként 16.45–18.30 óráig
Részvételi díj: 7.000 Ft/félév (4 hónap)
Október 2. kedd 17 óra
KUTYAJÓ JÁTÉKOK!
terápiás kutyás képességfejlesztő szakkör 6-10 éves gyerekeknek
A terápiás kutyák, Bíbor és Bársony, a két labrador segítségével a gyakorlatokat nem tanulásként, hanem örömforrásként élik meg a gyerekek.
Foglalkozásvezető: Petőné Donát Dóra szociálpedagógus, terápiás kutya felvezető, az AURA Segítő Kutya Alapítvány munkatársa
Ideje: keddenként 17–17.45 óráig
Részvételi díj: 12.000 ft/félév (4 hónap)
Október 2. kedd 17.30 óra
EMK – ÉLETKEREKÍTŐ JÁTSZÓ KLUB
kommunikációs tréning 5-16 éves gyerekeknek, fiataloknak
Játszva sajátítjuk el az Együttműködő (Erőszakmentes) Kommunikációt.
Foglalkozásvezető: Dudvai Márta
Ideje: keddenként 17.30–19 óráig
Részvételi díj: 4.000 Ft/6 alkalom, 6.500 Ft/10 alkalom
Részletek a módszerről: http://www.eletkerekito.5mp.eu
Október 3. szerda 17 óra
FAZEKAS SZAKKÖR
ifjúsági és felnőtt korosztálynak ajánljuk
Szakkörvezető: Gömöry Dorottya fazekas mester
Ideje: szerdánként 17-20 óráig
Részvételi díj: 6.000 Ft /hónap
Október 3. szerda 18.30 vagy 20 óra
TÁRSASTÁNC KEZDŐ ÉS ÚJRAKEZDŐ SZINTEN fiataloknak
Táncoktató: Bisztriczki Csilla táncpedagógus és volt versenytáncos
Táncórák: szerdánként 18.30-20 vagy 20-21.30 (9×2 tanóra és a záró foglalkozás)
Részvételi díj: 10.000 Ft/fő
(Párban jelentkezőknek kedvezményes áron: 9.000 Ft/fő)

Október 4. csütörtök 17 óra
RE-MIX
újrahasznosítás izgalmasan
PATCHWORK KICSIT MÁSKÉPP
– táskát, szütyők készítése maradék anyagokból
Foglalkozásvezetők: Oláh Edit és kézműves mester vendégei
Részvételi díj: 5.000 Ft/8 alkalom, 650 Ft/foglalkozás
Október 4. csütörtök 18.30 óra
TÁRSASTÁNC KEZDŐ ÉS ÚJRAKEZDŐ SZINTEN felnőtteknek
Táncoktató: Bisztriczki Csilla táncpedagógus és volt versenytáncos
Táncórák: csütörtökönként 18.30–20 óráig (9×2 tanóra és a záró foglalkozás)
Részvételi díj: 11.000 Ft/fő
(Párban jelentkezőknek kedvezményes áron: 9.000 Ft/fő)

Október 4. csütörtök 20 óra
LATIN – AMERIKAI TÁNCOK KEZDŐ ÉS ÚJRAKEZDŐ SZINTEN fiataloknak, felnőtteknek
Táncoktató: Bisztriczki Csilla táncpedagógus és volt versenytáncos
Táncórák: csütörtökönként 20–21.30 óráig (9×2 tanóra és záró foglalkozás)
Részvételi díj: 11.000 Ft/fő
(Párban jelentkezőknek kedvezményes áron: 9.000 Ft/fő)

Október 5. péntek 14 óra
KÉPRŐL-KÉPRE RAJZ ÉS ANIMÁCIÓS FILMES ISKOLA
műhelyfoglalkozások 10-18 éveseknek
Szakmai vezető: Szoboszlay Péter animációs filmrendező
Ideje: péntekenként 13.30-16.30 óráig
Részvételi díj: 7.500 Ft/hónap
Október 5. péntek 15 óra
A TANULÁS FORTÉLYAI
12-13 éves gyerekeknek
Gyermeke tanulási problémákkal küzd? Segítünk neki…
Szakmai vezető: Széki Bálintné középiskolai tanár
Ideje: péntekenként 15-16 óráig
Részvételi díj: 5.000 Ft/10 foglalkozás
Október 5. péntek 15 óra
SZOBRÁSZMŰHELY
8-14 éves korig
Műhelyvezető: Dr Kálvinné Kovács Noémi szobrász
Ideje: péntekenként 15-17 óráig
Részvételi díj: 4.500 /hónap
Október 5. péntek 17 óra
FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ MŰVÉSZETI ISKOLÁKBA (SZOBRÁSZ)
tehetséggondozó szakkör 13-15 éves fiataloknak
Felkészítő tanár: Dr Kálvinné Kovács Noémi
Ideje: péntekenként 17- 19 óráig
Részvételi díj: 4.900 Ft/hónap
Október 5. péntek 18 óra
ORIENTÁLIS TÁNC – HASTÁNC
Táncvezető: Kerényi Fanni alias Ismahan
Táncórák: péntekenként 18 órától
Részvételi díj: 3.800 Ft/hó/4 alkalom vagy 1.000 Ft/alkalom
Előzetes információ és jelentkezés: [email protected]
Október 6. szombat 9.15 óra
ZENEKUCKÓ
játékos iskolai előkészítő, zenei képességeket fejlesztő szakkör 5-7 éveseknek
Foglalkozásvezető: Roszikné Laczi Ildikó zeneterapeuta
Ideje: szombatonként 9.15–10 óráig
Részvételi díj: 8.800 Ft/tanév (15+1 záró foglalkozás)

CSOPORTOKNAK
A csoportok számára meghirdetett sorozatok előadásai a programkronológiában találhatók.

SZÍVÉBE FOGADOTT KECSKEMÉT…
Ifjúsági hangverseny zenés, képes előadással és levéltári látogatással
Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából
December 12. szerda 14.30 órakor
VETÍTETT KÉPES ELŐADÁS Kodály gyermekéveiről, tanulmányairól, zenei pályájáról, népzenegyűjtő útjairól, majd
Kodály – Paulini – Harsányi: HÁRY JÁNOS – daljáték keresztmetszete
A csoportok egyéni beosztás szerint ellátogatnak a Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kecskemét Városi Csoportjához, ahol képeket, térképeket láthatnak az 1880-as évek Kecskemétjéről, a vasútállomásról, valamint egykori kecskeméti Kodály hangversenyek programjait, újságait, híradásait, Kodály Kecskemét díszpolgárává avatásának dokumentumait, a zeneszerző kecskeméti látogatásainak lenyomatait tekinthetik meg.
Jelentkezési határidő csoportoknak: október 15.
Közreműködnek: CHORHIDEA kamarazenekar – művészeti vezető: Kulcsár Erika és a Tűzön-Vízen Át Néptánc Egyesület – művészeti vezető: Böde István, Adler Írisz
A levéltári látogatást Péterné Fehér Mária főlevéltáros vezeti.
Együttműködő partner: Bács-Kiskun Megyei Levéltár Kecskemét Városi Csoportja
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Előadó – Művészet Szakmai Kollégiuma
Részvételi díj: 600 Ft/fő (hangverseny és levéltári látogatás együtt)
Programszervező, információ: Csizmadia Ilona (76) 481-523 [email protected]

VIZUÁLIS ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK
Kézműves mesterek (tananyagba is beilleszthető) ünnepekhez kapcsolódó, ajándékkészítő foglalkozásai óvodás és iskolás csoportoknak október 1-től folyamatosan
KERÁMIA FOGLALKOZÁSOK
A foglalkozásokon résztvevő gyerekek számára az agyag megmunkálása különleges élményt jelent. A műhelyben megismerkednek az agyag alakíthatóságával, nyomatokat, állat és ember figurákat mintáznak.
Részvételi díj: 450 Ft/fő

A KÉZ ÖT UJJA foglalkozások
„…amit mi jónak ismerünk fel a gyermek jövőjének érdekében, azt kell foganatosítani. Ilyen a művészet is, melynek szeretete és megértése egész életen át, állandó lelki gyönyörűségek forrása marad az embernek. Tudással és ismerettel úgyis eléggé el van halmozva a gyermek, az értelmi kiképzés mellett az érzés és képzelet a rövidebbet húzza. Az ötlet és a találékonyság pedig, mindig többet, ér, mint a sok adattudás.”
Foglalkozásvezetők: Polyák Emese, Sebők Kata és más mesterek
Részvételi díj: 380 Ft/fő

TŰZZOMÁNC foglalkozások
Festett tűzzománc képek, ajándéktárgyak készítése.
Foglalkozásvezetők: Uhl Vera és Szabó Zsuzsa rajztanárok
Részvételi díj: 800 Ft/fő

Bejelentkezés: Sebők Kata kézműves műhelyvezetőnél e-mailben [email protected] vagy telefonon +36-30/910-2405

ZÖLD ERNYŐ – környezeti szemléletformáló témanapok
óvodás és iskolás csoportoknak
VÁLASZTHATÓ TÉMAKÖRÖK:
Élj egészségesen, fogyassz tudatosan!
Elhasználjuk a Földünket!
Tárgyaink története
Az vagy amit megeszel!
Kenyérsütő foglalkozás
Minden találkozó része: kézműves foglalkozás, vetített előadás, játék, beszélgetés.
Helyszín: egyeztetés szerint a Kecskeméti Ifjúsági Otthon vagy az iskola székhelye
Ideje: csütörtökönként 9 és 13 óra
Részvételi díj: 1500 Ft/fő/5 alkalom, 350 Ft/fő/alkalom
Információ, jelentkezés: Oláh Edit [email protected]

DRAMATIKUS JÁTSZÓHÁZ
kisiskolás csoportoknak
Dramatikus eszközök alkalmazására épülő komplex mesefeldolgozó forma, melyben népi játékos előkészítést követően a gyerekek és a játékvezető animátorok közös improvizációs játékában megelevenedik a mese … A résztvevők egy izgalmas történetbe csöppenve, meseszereplőként gazdagodnak emlékezetes élményekkel, tapasztalatokkal.
Választható mesék:
– A KISKONDÁS
– TÜNDÉRSZÉP ILONA ÉS ÁRGYÉLUS KIRÁLYFI
Foglalkozásvezetők: Józsa Katalin, Tolnai Ottó, Monzák Péter, Zum Erika – a Kecskeméti Dramatikus Játszókör tagjai
Részvételi díj: 500 Ft/fő
Információ, jelentkezés: Zum Erika [email protected]

SZIVÁRVÁNY játékprogram
6-10 éves gyerekeknek
Foglalkozásainkhoz a Szivárvány játéktár eszközeit is felhasználjuk.
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK:
1. Mesés erdő: Óriás társasjáték segítségével megismerkedünk az erdő fáival, élővilágával és védelmével
2. Icinke picinke cinke: A mese segítségével ismerkedünk a madárvilággal; madarak megismerése, madárhang felismerés. Hogyan lehet egy kert madárbarát? Madáretető, madárodú kihelyezése, téli madáretetés szabályai.
3. Az egyszeri szegénylegény: A mese alapján próbákon vesznek részt a gyerekek, ügyességi és logikai játékokban mérik össze erejüket, a játék végén megválasztjuk az osztály legrátermettebb tanulóját.
4. Láncmese: Az általuk is ismert, klasszikus meseelemek felhasználásával maguk írnak mesét, amit közben meg is elevenítünk.
5. Pünkösdi királyság: Néphagyományainkat elevenítjük fel. Ügyességi játékok, próbák során pünkösdi királyt választunk.
Helyszín: Kecskeméti Ifjúsági Otthon vagy az iskola székhelye
Időpont: egyedi egyeztetés szerint
Foglalkozásvezetők: Varga Csilla és Egei Erzsébet, a Szivárvány játékanimátor kör tagjai
Bérlet: 1.500 Ft/fő/5 alkalom
Részvételi díj: 350 Ft/fő/alkalom
Információ és jelentkezés: Oláh Edit [email protected]
IRÁNY A MÁTRA!
PARÁDFÜRDŐI IFJÚSÁGI TÁBOR ÉS ERDEI ISKOLA
ERDEI ISKOLA
ERDEI ISKOLA
3-4-5 napos erdei iskolai programok
A Mátra természeti környezetét bemutató minősített erdei iskolai programokkal várjuk az általános iskolás gyerekeket! A csoport választott témáján túl különleges foglalkozások teszik igazán emlékezetessé a kirándulást.
Témák: Mátra flórája és faunája, földtörténete, vizeinek kialakulása, madárgyűrűzés, vízbiológia, csillagászat, gombászat, környezettudatos magatartásformálás, kézművesség, hagyományos életformák bemutatása, terepi tájékozódás, helytörténet, népi gasztronómia.
Kiegészítő foglalkozások: kézművesség, szabadidős ügyességi és társas játékok, daltanulás, íjászat
Az ár tartalmazza a szállás, étkezés, a szakmai és a szabadidős programok költségeit 5 napra. Az utazás szervezésében is segítséget nyújtunk.
20 fő után 1fő kísérő pedagógus részvétele ingyenes.

Osztálykirándulások
megújult programkínálattal
2-3 napos kirándulások szervezését vállaljuk parádfürdői szállással.
Ajánlott programok többek között:
– kézműves és gasztronómiai körút Noszvajon (lekvárkészítés, hátikosár készítő, díszmű kovács bemutatása, birsalma-sajtkóstolás, barlanglakások meglátogatása);
– Egri kul-túra (látogatás a Varázstoronyban, katakombarendszer bebarangolása, egri várlátogatás, 3D-s vármozi, strandolás, Marcipán Múzeum megtekintése, kitekintés a minaretből);
– Kisnánai vár „bevétele”, verpeléti vulkáni kürtőn vezetett geológiai és botanikai séta;
– Siroki vár, a Barát és Apáca sziklák meghódítása;
– Környező települések bemutatása, helyi kézművesek (üvegcsiszoló, fazekas, csuhéfonó, nyeregkészítő, kosárkötő, stb.) és termelők (méz, sajt, levendula feldolgozó) meglátogatása;
– fürdőzés a Mátraderecskei Kincses Strandfürdőn (nyári program).
A programot a csoportok egyéni igényei szerint állítjuk össze.

Árajánlat kérése, szállásfoglalás, információ:
Bekő Ágnes táborvezető
Telefon: (30) 488-8783
E-mail: [email protected]
Részletek: www.paraditabor.hu

FELHÍVÁSOK

LEGYÉL A KIO ÖNKÉNTESE!
Ha…
– szeretnél a Kecskeméti Ifjúsági Otthon csapatához tartozni;
– szívesen tevékenykedsz rendezvényeken, kulturális és közösségi programokon, táborokban szereted a szabadidődet gyerekek és fiatalok között tölteni;
– örömmel megosztanád tudásodat másokkal;
– van szabadidőd és érdekel az önkéntesség…
…köztünk a helyed!
Önkéntes munkára várunk 14 éves kortól érdeklődő diákokat, fiatalokat, felnőtteket, szülőket, nagyszülőket, nyugdíjasokat!
2012. novemberében 15 órás képzés formájában segítünk felkészülni az önkéntes tevékenységre, amely során megismerheted intézményünket, munkatársainkat.
Ha kedvedre való a feladat, a felkészítést követően önkéntes szerződést kötünk veled.
Milyen munkákat végezhetsz nálunk önkéntesként?
Rendezvényekhez, foglalkozásokhoz, táborokhoz kötődő szervező és megvalósító feladatok, csoportkísérés, ifjúsági közösségi térben kortárssegítői munka, kiadványok, szórólapok terjesztése, rendezvényekhez kötődő technikai feladatok.
Az önkéntes munka eredményesen segíti a középiskolát, főiskolát végzett fiatalok munkatapasztalat szerzését is.
Jelentkezés: Oláh Edit [email protected]

November 12. hétfő 14 óra
KATONA ÉS MADÁCH EMLÉKEZETE
a Katona József Napok keretében archív diafilmvetítés és felolvasóverseny 7-9. és 10-12. osztályos diákoknak
– Katona József születésének 221. és Madách Imre: Az ember tragédiája c. dráma megjelenésének 150. évfordulójára emlékezve
PROGRAM:
14 óra: MADÁCH-ELŐADÁS
Archív diafilmvetítés Madách Imre: Az ember tragédiája c. drámájának előadásából, melynek képeit a Nemzeti Színház 1967-es előadásának fotói adják.
Felolvassa: Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Színház Jászai Mari-díjas művésze
Vendégünk: Bárdos József, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar tanára, a Madách Társaság tagja
15 óra: MONOLÓG-FELOLVASÓVERSENY
A Kecskemét és vonzáskörzetéből érkező 7-9. és 10-12. osztályos diákok Katona József vagy Madách Imre színpadi műveiből egy szabadon választott monológot vagy részletet olvassanak fel max. 4 perces időtartamban.
JELENTKEZÉS:
– A monológ-felolvasóversenyre november 6-ig, írásban várjuk a jelentkezést név, iskola, osztály, valamint a választott dráma írója, címe megjelölésével postai úton, személyesen (Kecskeméti Ifjúsági Otthon, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 4.) vagy e-mailben [email protected] címen!
– A rendhagyó, múlt-idéző előadásra a versenyzőkön túl november 9-ig várjuk csoportok jelentkezését a 76/4581-523-as telefonszámon.
Az esemény a Magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportja és a Kecskeméti Ifjúsági Otthon közös rendezvénye.
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Szakmai Kollégium
Részletes felhívás és irodalomjegyzék www.kio.hu weboldalunkon található.
Programszervező, információ: Csizmadia Ilona (76) 481-523 [email protected]