Kezdőlap Régió Megjelent az új ARM

Megjelent az új ARM

Újra ősz van! Újabb Magazin!

Az ARM-vállalkozás piacát elsősorban a megyében található kisebb-nagyobb volumenű cégek, egyéni vállalkozások jelentik. Másik fő irányvonalként a megyében lévő önkormányzatok számára kínál megjelenési lehetőséget, amely során a települések polgármesterei bemutathatják a helyi fejlesztéseket, adottságokat, így akár felkelthetik befektetők érdeklődését, vagy példát mutathatnak, ötletet adhatnak más városok, falvak számára is.
Az Alföldi Régió Magazin nem vetélytársként tekint a többi médiára, mert más jellegű kiadványként igyekszik jó viszonyt ápolni a többi újsággal, amit bizonyít, hogy több lappal együttműködve, kölcsönös megjelenéssel segítik egymást. A lap egyik nagy előnye, hogy igényes kivitelben jelenik meg, ahol örömmel vállalják a megjelenést az óriáscégek, partnerek, az olvasók számára pedig ingyenesen érhető el a népszerű kiadvány. A magazin évek óta kiválóan működő terjesztő – hálózaton keresztül kerül az olvasóközönség elé, s tulajdonképpen önmagát reklámozva, szinte mindenhol megtalálható a városban, s a megye főbb pontjain.
Az Alföldi Régió Magazin munkatársai optimistán tekintenek a jövőbe, mert hiszik, hogy még több munkával, még nagyobb odaszánással túllendülhetnek a nehezebb gazdasági perióduson. A vállalkozás rengeteg partnere között, sok olyan sikeresen működő cég található, amely filozófiája, hogy a gazdasági válságban előre kell menekülni, mert, aki nem fejlődik, könnyen lemaradhat. A magazin ezt az elvet teljesen magáénak érzi, s a jövőben is célként tűzi ki maga elé a megújulást, a kor elvárt követeléseivel történő haladást.
A Magazin célja, hogy a megye további kisebb településeit is bemutassa, sőt az Alföld egész területére eljusson, ezáltal lehetőséget biztosítva részükre a bemutatkozásra, amely akár új befektetők érkezését is jelentheti a számukra.
Az orgánum szeretné hosszú távon megtartani az eddigi üzleti partnereit, valamint – újabb területek bevonásával – tovább növelni az elégedett ügyfelek számát.
Tiszteletteljes üdvözlettel:
Zimacsek Márta
Laptulajdonos, felelős kiadó