Kezdőlap Régió Németh Ferenc Festőművész

Németh Ferenc Festőművész

A szemnek és a léleknek is örömet ad műveivel

Németh Ferenc, aki a képein keresztül nagyot mer álmodni

Az Izsákon alkotó Németh Ferenc éppen másfél évtizede választotta hivatásául a festészetet. Csodálatos, nyugalmat árasztó, idilli miliőben rendezte be a műtermét, ahol lenyűgöző élmény lehet elmerülni az alkotás örömében. Eddig több mint 100 alkalommal csodálhatta meg a közönség különböző rendezvényeken a képeit, s jelenleg is a következő nagyszabású kiállításra készíti műveit. Németh Ferenc személyében egy nyitott szemléletű, jó szakmai felkészültségű, szorgalmasan alkotó festőt ismertünk meg, aki tudja, hogy a tehetség adottság, de az adottság érvényre juttatásáért dolgozni kell.
„ A szüleimnek köszönhetően, már gyerekkoromban sok időt tölthettem a természetben. Az alkotás nyújtotta öröm, a megújulás hajtóereje hívott e művészeti ághoz. Legkedvesebb témám a magyar táj ábrázolása, a táj szerelmesének tartom magam. Próbálom megragadni saját eszközeimmel azt, amikor a tájra, az épületre, a tárgyakra vetülő fény átlényegül egy érzésbe, gondolatba. A képeim készítésekor arra törekszem, hogy versenyre keljek a látvány okozta élménnyel, hangulattal.”
Németh Ferenc a valóságból ihletet merítő áramlathoz tartozónak vallhatja magát. Számára a táj szépsége olyan ihletet adó erő, amelynek nyomán általános erkölcsi tanulságok megfogalmazását tudja vállalni. Megmarad a táj szépsége, emelkedett hangulata, de megjelenik a mögöttes tartalom, amely az egyetemes jobbító szándékhoz ad erőt. Önálló hangú festő, aki a táj gyönyörűségében szemet és lelket gyönyörködtető lényeget lát, olyat, amelynek megörökítésével üzenni tud az embereknek. Hihetetlen érzékenységgel építi képeit, mindig izgalmasak a képkivágásai, bravúros a színhasználata, és minden képen átragyog csak az embert jellemző líra. Lehet a kép egy folyó partjának növényekkel szaggatott része, lehetnek virágzók fák, az őszi táj barnáiba kígyózó ezüst út, mindig itt érezzük az alkotó ember tiszta lelkületű érdeklődését, a szépség keresését és azt a vágyat, hogy az általa fölfedezett és megélt szépséget tovább tudja adni nézőinek. Németh Ferenc igazán meggyőző erővel képes szólni mindazokról az esztétikai és etikai mozzanatokról, amelyek a tájfestés lényegét jelentik.
Amikor csak tehetem „A legnagyobbak festők – mint pl. Paál László, Ferenczy Károly munkáit tanulmányozom. Hosszú lenne azon festőknek a sora akik a segítségemre voltak már a kezdetektől fogva. 10 évvel ezelőtt ismertem meg Mág Tamás Gödön élő festőművészt, akit mára már barátomnak és mesteremnek mondhatok, s kinek nagyon sokat köszönhetek az önzetlen segítségéért és tanácsaiért egyaránt. Számomra Ő amellett, hogy kiváló festő, nagyon családcentrikus gondolkozású ember is egyben. Fontosnak vélem, hogy aki álmodik, az merjen nagyot álmodni. Azt szeretném elérni, hogy minél erősebb, átütőbb képeket fessek és tovább formálódjon az egyediségem, ha meglátják a képet, tudják, hogy ki festette.
Mindenki számára nyitott vagyok, s abból amit tudok segítek a fiatalabbaknak, kevésbé tapasztalatlanoknak, akik számára festőkurzust tartottam. Valamint a tavaly és az idén is 10-12 művész részére alkotótábort szerveztem, természetesen a szponzoroknak köszönhetően. A tábor szervezésénél fontosnak tartom, hogy valaki ne csak jó festő, hanem jó ember is legyen, akivel együtt tudnak működni a többiek.”
Németh Ferenc műveit szemlélve megállapítható, hogy az igazi kép sohasem a valóság szolgai leképezése, hanem az alkotói egyéniség „szűrőin” át megjelenített, a szemnek és a léleknek örömet adó ábrázolás. Olyan mű, amelynek vannak objektíven mérhető technikai és szemléleti momentumai. Németh Ferenc emberként és festőként is egyaránt bizonyított, s csak remélni tudjuk, hogy valóra váltja a legmerészebb álmait is.
Németh Ferenc
Kőris Tanya, 6070 Izsák, Gedeon dűlő 86.
Tel: 06-70-36-18-572
[email protected]
www.nemethferenc.hu