Kezdőlap Régió Sport

Sport

Felső fokon Rómában

Sikeres világbajnokságot zárt a magyar maraton válogatott Rómában. A győriek sikerembere, Csay Renáta először pályafutása 11. majd 12. világbajnoki aranyérmét nyerte meg, a kenus Nagy Péter és a Kövér Márton, Györe Attila páros is ezüstérmet vehetett át, míg ifjúsági versenyzőink minden szakágban brillíroztak.

Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek a múlt héten 2013. március 31-ig meghosszabbították szerződését, elégedetten tért haza a maratoni világbajnokságról, amelyen Csay Renáta két aranyérmével egyértelműen kitűnt a mezőnyből.

„Amit Reni tud ebben a szakágban, az egyedülálló a világon – magyarázta a kapitány. – Egyéniben és Farkasdi Ramónával párosban is könnyedén diadalmaskodtak, csak felső fokban lehet beszélni arról, amit Rómában nyújtottak a győri lányok. Ám nem csak az ő eredményeikkel lehetünk elégedettek, Nagy Péter egyéni ezüstérme és a Kövér Márton, Györe Attila kenupáros második helye is igen értékes, valamint Hagymási Réka és Kiszli Vanda bronzérme. Sajnos a kajakosok ezúttal nem jártak szerencsével, a Noé testvéreknek borulással és kormánygondokkal is meg kellett küzdeniük a verseny során. A legjobb helyezést Petrovics Máté érte el, aki negyedik lett, és ez igen jó eredménynek mondható ebben a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben.”

Ifjúsági kajakosaink is kitettek magukért, fiataljaink soha ilyen jól nem szerepeltek még maratoni világbajnokságon. A versenyzők 5 arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek, mindössze két olyan egység volt, amelynek nem sikerült a dobogóra férkőznie.

„Azt gondolom, nagyon jó a versenyzői anyag, sok olyan kajakosunk és kenusunk van, akik kifejezetten alkalmasak a maratoni távokra, a váciak például kiemelkednek a sok hosszú evezéssel, a győriek a profin megoldott szárazföldi szakaszokkal. Mindenki tökéletesen fel volt készítve erre a világbajnokságra, és az elért eredmény sportágunk erejét mutatja. Ha ki kellene emelni néhány nevet akkor Petró Ádámot említeném, aki egy esztendővel fiatalabb volt a mezőnynél és így tudta megnyerni a fiú K-1-esek versenyét, de egyedülálló volt a női párosban szereplő Bordács Blanka, Czéllai-Vörös Zsófia győzelme is, hiszen úgy tudtak nyerni hatalmas fölénnyel, hogy az egyik futószakaszon ki kellett cserélni a törött ülésüket a hajóban, ami két percet vett igénybe” – értékelte a látottakat Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

További információ: www.kajakkenusport.hu