Kezdőlap Régió VOSZ-ÉFOSZ MEGÁLLAPODÁS

VOSZ-ÉFOSZ MEGÁLLAPODÁS

A magyar ipari termelés stratégiai ágazata az élelmiszeripar. Ezt erősítendő, együttműködési megállapodást írt alá Kecskeméten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Élelmiszeripari Ágazati Szekciója nevében Szarka Balázs szekció elnök Éder Tamással, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) elnökével. Az eseményen részt vett dr. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára is.

Az együttműködés céljáról a résztvevők elmondták: az ágazat stratégiai jelentősége miatt fontos a 90 ezer embert foglalkoztató szektor talpraállítása, melynek termelése 30 százalékkal csökkent a rendszerváltás óta. A két szervezet közösen szorgalmazza a kormánynál az adminisztráció csökkentését, a gazdaság fehérítését, a hatósági eljásárok csökkentését, a hitelhez jutás egyszerűsítését.

A VOSZ az élelmiszeripart érintő különböző tárgyalások során az ÉFOSZ álláspontjára támaszkodik. Szarka Balázs az Univer cégcsoport vezérigazgatója hangsúlyozta: olyan hatékony feldolgozó ipart kell kialakítani, mely elősegíti az élelmiszer alapanyag termelést idehaza. Ebben az Univer jó példával jár elől, mert 500 termelő családdal, vállalkozással áll szinte napi kapcsolatban, akik mintegy 3000 vagonnyi nyersanyaggal látják el a cég feldolgozóit. Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke hangsúlyozta: a szövetséghez tartozó vállalkozások az élelmiszertermelés 75 százalékát fedik le.
A cikk a hirdetés után folytatódik

Nagy lehetőséggel bír az ágazat, ha képes élni a történelmi esélyekkel. A klasszikus ipari termelés ugyanis olyan területekre tevődik át – Kína és India – , amely országok nem képesek az élelmiszer önellátásra. Azaz itt jelentős piacokra lelhet egy olyan ország, amely stabil élelmiszertermeléssel rendelkezik.

Dr. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára azt hangsúlyozta: a rendszerváltás óta 1,5 millió munkahely elveszett. Az élelmiszer ágazat lehet az a terület, ahol új munkahelyeket lehet idehaza teremteni.

Szarka Balázs, az Univer cégcsoport vezérigazgatója kérdésünkre elmondta: az idén augusztus végéig a cég kiskereskedelmi forgalma 5-6 százalékos növekedést ért el. Ez részben az új termékek bevezetésének illetve új csomagolási technológia bevezetésének is köszönhető. Bár nem történtek olyan volumenű beruházások, mint a korábbi években mégis meglepetéssel szolgálhat az Univer cégcsoport. A következő hetekben hat olyan boltot vásárolnak meg, melyek jelenleg jól ismert külföldi kiskereskedelmi láncok kezében vannak. Így bővítik mindenekelőtt a kecskeméti piacaikat.
(FORRÁS: BAON)