Kezdőlap Régió FIVOSZ KECSKEMÉT

FIVOSZ KECSKEMÉT

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének célja, hogy segítse a következő vállalkozói generációt és megteremtse azt a vállalkozói réteget, akik cégeiket hosszútávon sikeresen vezetve megerősítik a KKV szektort és hozzájárulnak egy sikeres nemzeti gazdaság megteremtéséhez.
A FIVOSZ a fiatal magyarországi vállalkozók és vállalkozó kedvű fiatalok közössége és hivatalosan elismert érdekképviseleti szerve mind hazánkban, mind az EU-ban egyaránt.
Ezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy Kovács Patrik a FIVOSZ alapító elnöke már a YES és a JEUNE – a két legnagyobb, fiatal vállalkozók érdekeit képviselő európai szervezet – alelnöke.
Képviseli hazánkat a G20 országok fiatal vállalkozóit tömörítő szervezetben is.
A szervezet koncepciója, hogy az ország gazdaságának meghatározó szereplője 5-10 éven belül a ma még 18-35 év közti korosztály lesz. Így nagyon fontos, már most elkezdeni ezt a korosztályt fejleszteni.
2011-ben végeztek egy ifjúságkutatást, ahol a város fiataljait (15-18év, 19-29év) az értékekről, és a városról alkotott képükről kérdezték. A válaszadók az élettervek megvalósítási esélyével, a kecskeméti munkavállalási lehetőségekkel és az anyagi helyzetükkel voltak legkevésbé megelégedve. Ezen kívül a fiatalok háromnegyede szerint nincs lehetősége beleszólni a közügyekbe, 80%-uk szerint pedig nem is érdekli a helyi politikusokat a fiatalok véleménye.
Mi ezen szeretnénk változtatni! Éppen ezért a FIVOSZ-t 2012 szeptemberében Bács-Kiskun megyében is megnyitottuk. A héten pedig csatlakozunk ahhoz a világmozgalomhoz, amit Global Entreprenaurship Week vagyis Fiatal Vállalkozók Hetének a neveznek. Gordon Brown korábbi Britt miniszterelnök még 2008-ban indította ezt a kezdeményezést. Ma már viszont 115 országban 24.000 partnerszervezettel több mint 37.000 rendezvényt szerveznek, amelyeken közvetlenül több mint 7millió fiatal vállalkozó vesz részt.
Ez a FIVOSZ legnagyobb rendezvénye. Idén már 5. alkalommal kerül megrendezésre. Az utóbbi 3 évben közel 13.000 fiatal vett részt rajta. Ma már több mint 11 városban megrendezésre kerülő rendezvén az ország egyik legnagyobb egy hetes rendezvénysorozata. Tavaly a kommunikációs csatornákon a rendezvényről 2011-ben több mint 80.000 fiatal hallott.

Szerda:

VOSZ-FIVOSZ közös konferencia. – Hogyan növeljük versenyelőnyünket?
Időpont: 2012. november 14. – 14:00 – 17:00
Helyszín: Kecskeméti Inkubátorház Ipoly utca 1/A

Előadások
Az új Munkatörvénykönyve, foglalkoztatási és munkaügyi szabályok

Előadó: Erzse Tibor munkaügyi szakértő
A vállalkozások költségmegtakarítási lehetőségei a VOSZ-BESZ Zrt szolgáltatásai segítségével

Előadó: Szűcs Péter vezérigazgató

Konzultációk (a csoportok szabadon választhatók, az egyéni érdeklődésnek megfelelően)
Élő Munkaügyi Fórum
Konzultációs partner: Erzse Tibor munkaügyi szakértő

Tájékoztató a VOSZ-BESZ új szolgáltatásairól
Konzultációs partnerek: Szűcs Péter vezérigazgató, dr. Lovas Dániel megyei titkár

Tájékoztató a FIVOSZ költségcsökkentő szolgáltatás portfóliójáról
Konzultációs partnerek: Gál Péter megyei elnök, Darida József szakértő

Csütörtök:

Egy vállalkozás irányítása nem egyszerű, a vezetőre nap, mint nap számtalan feladat vár a vállalat méretétől függetlenül is – likviditás naprakész követése, pénzügyi kiegyenlítések tervezése, tárgyi eszköz kezelés, tömeges számlázás stb.
Hogyan növelheti vállalkozása hatékonyságát, teheti átláthatóvá működését? Erre kap válaszokat a rEVOLUTION Software Kft szakértő kollégái előadásának keretében.

Időpont: 2012. november 15. – 14:00 – 16:00
Helyszín: Kecskeméti Inkubátorház Ipoly utca 1/A

Előadó:

Érintett témák:
• Revol Express mikrovállalkozóknak
• Iroda ++ Kis-és középvállalkozóknak – finanszírozási lehetőségek, akciók, pályázati lehetőségek
• M-files dokumentumkezelő rendszer – kevesebb papír, nagyobb kontroll