Friss maradt a lelke,
ettől olyan fiatalos Oszvald Marika
Egy látványosnak ígérkező operettgálán láthatja viszont a helyi közönség Oszvald Marikát október 19-én, a Kecskeméti Kulturális Központban. Ennek apropóján kértünk interjú az örökifjú művésznőtől, a Fővárosi Operettszínház népszerű dívájától.
– Milyen emlékek fűzik a hírös városhoz?
– Ott voltam legelőször szerelmes. Amikor elvégeztük a Színház- és Filmművészeti főiskolát, több évfolyamtársam is a kecskeméti színházba szerződött, gyakran utaztam megnézni a darabjaikat. A férjem (Hídvégi Miklós) is velük kezdte pályát.
– Van az operett műfajnak tisztes utánpótlása?
– Bőven vannak fiatalok és nagyon tehetségesek. Fiúk, lányok, énekesek, táncosok – mind felkészültek. Nekik is köszönhető, hogy az operett újra fénykorát éli mind idehaza, mind külföldön. Közönségből nincs hiány, nemzetközi viszonylatban sem és jót tesz a műfajnak például a musical játszás is. Az Operettszínházban dolgozó fiatalok közül páran ügyesen váltogatják a két műfajt, s most én is kipróbálhatom magam a Szép nyári nap című musicalben Rózsika szerepébe. Nagyon várom már!
– Amikor Ön volt kezdő, ki segítette eligazodni a művészvilágban?
– A családom, mivel édesapám, édesanyám is az Operettszínház elismert művészei voltak. Mondhatni a színház világában nőttem föl, csak nyitva kellett tartsam a szemem. Szüleim szigorúan kritikusaim voltak, felkészítettek arra, hogy nem fenékig tejföl a művészek élete.
– Ön mennyire kritikus a fiatal kollégákkal?
– Inkább jóindulatú vagyok. Könnyű dolgom van velük, mert akit az Operettszínház leszerződtet, az már minden szükséges talentummal, készséggel rendelkezik, és színpadra való.
– Fellépéseire mostanság is egyedül autózik. Hány kilométert utazik havonta?
– Rengeteget, van, hogy egyetlen nap vezetek 800 kilométert. Közben rádiót, zenét hallgatok. Imádom a Parasztbecsületet vagy éppen Fredie Mercuryt.
– Volt már, hogy csalódott a közönségben?
– A közönségben nem lehet csalódni. Az rajtam múlik, hogy tetszik-e a produkcióm. Ha nem, akkor ott én nem teljesítek jól.
– Marika olyan energiabomba, hogy sok fiatal megirigyelhetné életvidámságát. Mi a titka?
– Édesapám mondta gyakran, hogy az életnek törvényei vannak. Igyekszem nem áthágni ezeket. Tisztességesen élek, így friss tudott maradni a lelkem. Az adja az energiát, hogy még mindig élvezem az életet, rácsodálkozom a szépségeire. Közhely az arany középút, a három lépés távolság megtartása, de meg is védi az embert. Mindemellett igyekeztem kordában tartani a rossz tulajdonságokat. Minden emberben benne van, de érdemes leépíteni irigységet, féltékenységet, rosszindulatot, kárörömöt, mert idővel visszájukra fordulhatnak.
– Ha jut rá ideje, hogyan szokott kikapcsolódni?
– Élem az életem, mint minden más ember. Kertészkedem, kézimunkázom, igyekszem hasznossá tenni magam. Minden napra találok tennivalót, sosem ülök a tévé előtt.