Kezdőlap Régió Police

Police

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

Őrizetben a kecskeméti autótolvaj:

Egy 32 éves helvéciai férfit vettek őrizetbe a kecskeméti nyomozók, aki
azzal gyanúsítható, hogy 2012. november 07-én hajnalban ellopott egy
lezártan parkoló Opel típusú személygépkocsit Kecskemétről a Vajda
János utcából. Az elvitt jármű értéke 180 ezer forint. A tolvajt a
bűncselekmény elkövetése után nem sokkal a rendőrök igazoltatáskor
elfogták, az általa lopott autót lefoglalták. A Kecskeméti
Rendőrkapitányság a 32 éves gyanúsítottat őrizetbe vette.

Határrendészet:

A tompai rendőrök 2012. november 06-án éjjel a határ közelében
észleltek, majd elfogtak egy csoportot. A helyszínre irányított
rendőrök az öt főből álló, gyalogosan közlekedő csoportról
megállapították, hogy afgán állampolgárok és okmányokkal nem
rendelkeznek, a jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem
tudják. Kiderült az is, hogy két családról van szó. Az egyik család
az 1 éves kisfiukat is magukkal hozta. Meghallgatásukat követően a
Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Regionális
Igazgatóságának Menekülteket Befogadó Állomásán kerültek elhelyezésre.

Bács-Kiskun MRFK Sajtószolgálata