Kezdőlap Régió A Szerkesztő levele

A Szerkesztő levele

Áldott és a válságból való kilábalás évét kívánom mindannyiunknak!
Előre tekintünk, számot vetünk ismét
Az Alföldi Régió Magazinban a 2012-es esztendő összegzésének, valamint az előretekintésnek van itt az ideje ismét. Habár a válság még mindig erőteljesen érezteti hatásait, nagy örömömre szolgál, hogy a szűkebb pátriánk vállalkozói optimistán tekintenek a jövőbe, Kecskemét rengeteget fejlődött, minden területen sok az előrelépés: ezzel párhuzamosan a cégek megyénkben körültekintően előremenekülnek, kiaknázzák a pályázatok adta lehetőségeket, mert a legjobbak szeretnének lenni- ennek érdekében igyekeznek a maximális teljesítményt kihozni kisebb nagyobb volumenű cégeikből.

A hozzáállás partnereink életében nagy jelentőséggel bír, a kitartás, új ötletek, bővítés mellett a legfontosabb, a mentalitás- s erre a pozitív gondolkodásra van szükség a jövő években is!
Ez az év a Magazin életében is jelentős volt: sikeres pályázat következtében irodánk lett Kecskemét történelmi belvárosának szívében.

Év Főszponzora Díj
Immár hagyomány a „megye magazinjánál”, hogy díj formájában is köszönetet mondunk azon kedves partnereinknek, akik minden lapszámunkban történő megjelenésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy Bács−Kiskun megye is rendelkezzen egy szép kivitelű, havi magazinnal.

Az idei esztendő végén Pintér József, a Pintér Művek tulajdonosa vehette át az elismerésünket jelentő legfőbb -szponzori díjat, míg Kádár László, a Kádár Környezetvédelmi Kft. ügyvezetője kapta meg a főszponzori címet, hiszen a kiadvány megalakulása óta minden egyes lapszámunkban szerepelt a cégével.. Ezúton is köszönjük a támogatást, s jó egészséget kívánva gratulálunk a cég eddigi sikeres működéséhez, és kívánjuk a vállalkozás további felvirágzását.

Ismét ellátogatott az ARM csapata az S.O.S. gyermekfaluba és a hetényegyházi, valamint katonatelepi lakásotthonba és több nagycsaládhoz
100 csomag talált gazdára

Stábunk a hagyományokhoz híven, karácsony előtt újra ellátogatott az S.O.S. Gyermekfaluba, ahol 43 gyermek számára nyújtottunk át ajándékokat. A kicsik nagy lelkesedéssel, az örömtől ragyogó arccal vették át idén is, immár 4. éve a csomagokat, s jókedvűen köszönték meg a játékokat, édességet, tisztálkodószereket- többféle meglepetést is tartalmazó „cipősdobozt”.
A lakásotthonban élő gyermekek átköltöztek a tavalyi év sokán Katonatelepre, illetve Heténybe- ám ismét nagy örömmel fogadták az Alföldi Régió Magazint és az ajándékainkat. Az ide települő gyermekotthon egyike azon házaknak, amelyek a Kecskemét és vonzáskörzetében gondozásba vett gyermekek menedékhelyét jelentik. A mostani, ünnepléssel egybekötött alkalommal is vittünk szeretetet, figyelmet, játékokat, tisztálkodó szereket, ruhaneműket, írószert, péksüteményeket. Mi is sokat kaptunk: szép fogadtatásban volt részünk.

Ezúton is köszönjük a segítséget minden olyan támogatónknak, akik hozzájárultak az ajándékcsomagok átadásához:

Vágóné Balla Eszter, az Alföld Pro−Coop ügyvezetőjének, Pintér József- Pintér Művek, Ficsor Károly, az orgoványi Örömhír Alapítvány elnökének, Hatvani László- a P&P Pékség ügyvezetőjének, Varga Lajosné Lakitelek-dobozos sütik, Fornetti Kft. – Takács Tibor, IHG Zrt., Gekko Játszóház, Cseh Zoltán- Cseh Pékség ügyvezetőjének, és mások közreműködésének. Reméljük a 2013. esztendő végén is meglátogathatjuk a gyermekeket.

Áldott és a válságból való kilábalás évét kívánom mindanynyiunk számára!

Zimacsek Márta
Lapigazgató