Kezdőlap Régió KECSKEMÉT

KECSKEMÉT

Kecskemét: milliárdos nagyságrendű fejlesztések
indulnak el 2013-ban

Kecskemét folyamatban lévő fejlesztéseiről tartott ma sajtótájékoztatót a város önkormányzata, ahol egyebek között elhangzott: a Városi Mozi épületének felújítására benyújtott pályázat sikeres lett, mintegy bruttó 500 millió forintot sikerült nyerni.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Zombor Gábor polgármester, Mák Kornél alpolgármester, Cseke Péter, a Katona József Színház igazgatója, Uhlig Rita, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezetője, Vörösmarty Attila, a Belváros önkormányzati képviselője és dr. Farkas Gábor DLA Ybl-díjas építész.
Elhangzott: a Városi Mozi műemléki védelem alatt álló épülete Kecskemét önkormányzatának tulajdonában, a Katona József Színház vagyonkezelésében van. A teljes körű felújításra, a „Hírös Városi Turisztikai Központ” létrehozására a színház nyújtott be pályázatot, önkormányzati támogatással. Az elnyert támogatás nettó 399.623.150 forint, amelyből mintegy 291 millió fordítódik a műemléképület átalakítására, a fennmaradó összeg pedig eszközbeszerzésre.
A kialakítandó Hírös Városi Turisztikai Központ méltó helyet biztosít majd az európai hírű Leskowsky-hangszergyűjteménynek, lehetővé téve annak újszerű, országosan egyedi jellegű, interaktív bemutatását. Lehetőség nyílik továbbá a fesztiválok, nagyrendezvények számára kiegészítő, télen-nyáron egyaránt használható multifunkcionális rendezvényhelyszín kialakítására a mozi-épület volt előadóterének átalakításával. A Központban kap majd helyet a kamaraszínház, ahol a látogatókat, turistákat bevonó interaktív előadások, valamint a német célcsoporti igényeknek megfelelő külön német nyelvű előadások lesznek, komplex turisztikai programcsomagokba integrálva.
A sajtótájékoztatón dr. Zombor Gábor polgármester a város számos egyéb, idei fejlesztéséről is beszámolt. Elhangzott: idén több, a várost érintő közlekedésfejlesztési projekt is új szakaszba lép. Mint ismeretes, az intermodális pályaudvar kialakítása és a kapcsolódó közösségi közlekedés fejlesztése projektet a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította. A tervek elkészítése és az engedélyezés idén megtörténik, erre a város 1.480.880.000 forint támogatást nyert, amely további 250 milliós támogatással egészült ki, a MÁV Zrt. fejlesztési koncepciójának beépülése érdekében. A közbeszerzési eljárások folyamatban vannak: a tervező kiválasztása elindult.
Az önkormányzat 2012-ben nyújtotta be a „Kecskemét város közösségi közlekedés fejlesztése, átalakítása- zéró emissziós zóna megteremtése soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével” című pályázatát. Ennek keretében egyebek között 25 db soros hibridbusz beszerzése, a menetrend felülvizsgálata, az érintett megállóhelyek átépítése, átalakítása, ITS utastájékoztatási rendszer kiépítése valósul meg. A buszbeszerzésre vonazkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van.
A Kecskemét térségi elérhetőségeinek javítására irányuló projektet a második fordulótól a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. folytatja, együttműködésben az önkormányzattal. A KÖZOP IH a második forduló (tervezés, engedélyezés) mintegy 4 milliárd forintos támogatására tett javaslatot. A projekt szintén nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás lett. A NIF Zrt. a projektelemek tervezésére nyílt közbeszerzési eljárást írt ki.
Az elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére irányuló megvalósíthatósági tanulmány készítése 2013. március 31-én fejeződik be.
Idén szintén elkezdődik a Kecskemét-Városföld közötti kerékpárút építése. A tervek rendelkezésre állnak a kivitelezéshez szükséges területszerzés jelenleg tart. A projekt keretében összesen 9300 méter kerékpárút épül meg, amelyhez Kecskemét 480.094.798 forint forrást nyert el.
Kecskeméten szintén idén kezdődik el a „Mezei város és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció”, amelyhez a város 487.815.358 forint támogatást nyert el, a teljes bekerülési költség 565 millió forint.
A „Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium energetikai fejlesztése” projekt kivitelezése is hamarosan indul, 133.951.254 forintos teljes költséggel, valamint a Kadafalvi óvoda fejlesztése, mintegy 126 milliós teljes költséggel.
Pályázati forrásból 2013-ban elkezdődik a „Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola infrastrukturális és szakmai fejlesztése” is. A kecskeméti önkormányzat tulajdonában lévő létesítmény megújítása 90 millió forintba kerül.