Kezdőlap Régió SPORT

SPORT

MAGYAR RÖPLABDA SZÖVETSÉG – SAJTÓANYAG

Egy szettre futotta Belgium ellen

Remekül kezdte, de annál rosszabbul fejezte be a Belgium elleni,
3-1-re elvesztett találkozót a magyar férfi ifjúsági röplabda
válogatott a kecskeméti Eb-selejtezőn. A Tomanóczy-csapat
összességében két győzelemmel és három vereséggel zárta a tornát. Az
már vasárnap eldőlt, hogy nem leszünk ott a kontinensviadal legjobb 12
együttese között.

Az első játszmában egyenlő ellenfele volt a magyar válogatott a négy
napot követően – veretlen teljesítménnyel – már továbbjutott
belgáknak. Ide-oda vándorolt az előny, de Gebhardt Norberték nem
hagyták, hogy az esélyesebb ellenfél elhúzzon, és a végjátékban is jól
koncentráltak. Ebben a szettben is bebizonyosodott, hogy a röplabda
csapatjáték, mert amíg a belgák pontjainak a zömét a mindössze 15
esztendős Thomas Konings szerezte, addig a magyarok a jó
csapatmunkával megszerezték a vezetést (27-25).

A fordulást követően kiütközött a két gárda közötti különbség: Belgium
legjobbjai fokozatosan elhúztak, a magyarok játékába pedig
pontatlanságok csúsztak. Nyitásfogadásban messze nem a legjobbját
nyújtotta a gárda, a belgák pedig remekül védekeztek. Tomanóczy Tibor
lehetőséget adott a cseréknek is, de ők sem tudtak megálljt
parancsolni a fekete-pirosaknak (16-25).

Állandósult a nyugat-európaiak fölénye a harmadik szettben is, pedig
Pádár Krisztiánnak ekkor „sült” a keze és Blázsovics Péternek is szép
megmozdulásai voltak. A forgatókönyv azonban nem változott az eggyel
korábbi játékrészhez képest, legfeljebb annyiban, hogy még egy ponttal
nagyobb lett a végén a differencia (25-15).

A negyedik szettre teljesen szétesett a magyar válogatott. Az ilyen
periódusokra mondják a sportban, hogy semmi nem sikerül, és tényleg
így történt: a kétségtelen hibák mellett a belga blokkokról a mi
térfelünkre, a magyar sáncokról viszont pályán kívülre pattantak a
labdák, de megesett, hogy figyelmetlenségek (egyik játékosunk kétszer
is helytatásban állt) miatt játék nélkül is pontokat szereztek a
vendégek, akik egy 13-0-ás sorozattal még az előzőeknél is simábban
hozták a szettet (25-10).

Férfi ifjúsági röplabda Európa-bajnoki selejtező, E-csoport, 5.
forduló, Kecskemét:

Magyarország – Belgium 1-3 (25, -16, -15, -10)

Tomanóczy Tibor szövetségi kapitány:
„Látható volt, hogy ez az utolsó mérkőzésünk a tornán, amelynek már
nincs tétje. Elfáradtak a fiúk, és hiába beszéltünk előzőleg a
lelkükre, nem volt már ugyanaz a csillogás a szemükben, mint az elmúlt
négy napban. De összességében jól teljesítettek ezen az Eb-selejtezőn.
Jó gárda ez, olyan, amelyik férfi vonalon hosszabb távon tud segíteni
a magyar röplabdázás helyzetén. Ma is becsülettel helytállt a csapat,
leszámítva az utolsó szettet, mert az nagyon csúnya volt, de az összes
többi mérkőzésen küzdöttünk, hajtottunk. Akik kilátogattak a
csarnokba, azok alighanem egyetértenek abban, hogy olyan magyar
válogatott játszott itt Kecskeméten, amelyre büszkék lehetünk. És pont
ezek miatt sikeresnek értékelem a szereplésünket. Csak az a görögök
elleni, több meccslabdákról elvesztett meccs nem hagy nyugodni…”

A csoport másik meccsén:
Finnország – Horvátország 3-0 (15, 17, 19)

A csoportból Belgium és Finnország jutott tovább.