Kezdőlap Régió

Közösen a kerékpárlopások ellen
felmatricázzuk biciklijét

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2009-ben indította útjára kerékpár-regisztrációs programját, melynek keretében a kecskeméti kerékpár-tulajdonosoknak lehetőségük van személyes adataik rögzítése mellet járművük típusát, alvázszámát a rendőrségen regisztrálni, úgy, hogy eközben a biciklikről fénykép is készül.

Eddig közel 700-an regisztrálták kétkerekűiket a program keretében. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lévai Jánosné önkormányzati képviselő közbenjárásával a Print 2000 Nyomda Kft. jóvoltából idén sorszámmal ellátott matricákat bocsátott ki, mely a jövőben a kerékpárok vázára ragasztva, jól látható helyen jelzi, hogy a bicikli rendőrségen regisztrált. A nyomda azzal támogatja a regisztrációs-programot, hogy az első 1000 db. matricát ingyen gyártotta le.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztályának munkatársai minden hónap 1. és 3. keddjén 13.00 óra és 15.00 óra között a rendőrség II.-es kapujánál várják az új regisztrálókat és járműveiket, illetve arra kérik a már regisztrációval rendelkező kerékpár-tulajdonosokat, hogy biciklijükkel, és a regisztrációs lappal együtt a matrica felhelyezése céljából jöjjenek el a rendőrségre a fenti időben, hiszen ők a korábbi regisztrációs számnak megfelelő matricát fogják megkapni.

A kerékpár-regisztrációs program célja az, hogy a matricával ellátott bicikliről az esetleges tolvaj már messziről lássa, hogy azt a rendőrség fényképpel együtt nyilvántartásba vette, így a tulajdonos nagyobb biztonságban tudhassa kétkerekűjét.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság