Kezdőlap Régió

Kecskeméti Ifjúsági Otthon
2013. márciusi programok

„GYERMEKEKÉRT, FIATALOKÉRT” ALAPÍTVÁNY
A Kecskeméti Ifjúsági Otthon „Gyermekekért, Fiatalokért” Alapítványának célja
a városi fiatalok – kiemelten a hátrányos helyzetűek –
szabadidő eltöltésének támogatása:
– nyári táborozás;
– művészeti nevelés és tehetséggondozás;
– versenyek játékok szervezése, támogatása.
Kérjük, hogy adója 1%-ával támogassa a kecskeméti fiatalokat!
Adószám: 19047214-2-03
Számlaszám: FókuszTakarék, 51700100-10005556
PROGRAMOK
Február 20-március 7.
DIÁKGALÉRIA
Bács-Kiskun megye diákszemmel
A Katedra Gimnázium Informatikai és Művészeti Szakközépiskola és Kollégium diákjainak kiállítása.
A tárlat díjtalanul megtekinthető hétköznap 10-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitvatartási idejében.
Március 2. szombat 9-13 óra
MAGBÖRZE
Mag csere-bere, valamint előadások a biokertészetről és a tájfajtákról.
Együttműködő partnerünk: Kecskeméti Szatyor Közösség Egyesület
Zöld ernyő – kecskemétiek az élhetőbb környezetért programjai.
Információ, részletek: Oláh Edit, www.zoldernyo.hu
Március 2. szombat 15-17 óráig
CSERE-BERE KLUB
Kinder figurák, szalvéták, kártya naptárak, telefonkártyák, matricák, diafilmek, PEZ-figurák és minden amit szívesen cserélnél, várja új gazdáját!
Házigazda: a kinder figura-gyűjtő Szalontai család
Március 7. csütörtök 17 óra
SZÜLŐK ISKOLÁJA
leendő és gyakorló szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek
ESZI – NEM ESZI?
Mikor, hol, mit eszik gyermekünk? A helyes táplálkozási szokások alakítása, a szülői példa, a reklámok hatása. Mit tegyünk, ha válogatós, vagy ha túl sokat eszik? A vegetáriánus, bio, reform stb. típusú étkezés hatása gyermekünk fejlődésére.
Előadó: Dr. Pongrácz József gyermekorvos
Belépés: bérlettel vagy belépőjegy 500 Ft
Március 9. szombat 16 óra
CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játékvár foglalkozás Szirtes Józsefné
báb-játszóházvezetővel
A SZOMORÚ KIRÁLYKISASSZONY vígságos története
Bemutatja: Tóth Anita bábművész
A foglalkozást 3 éves kortól ajánljuk.
Részvételi díj: 500 Ft gyermekeknek, 750 Ft felnőtteknek
Március 11. hétfő 14.30 óra
OLVASSUNK MÁSKÉPPEN!
IRODALMI CSEMEGÉK IDŐUTAZÓ BETŰFALÓKNAK
az olvasás-népszerűsítő, diavetítős közösségi játéksorozat
ünnepélyes záró eseménye és a rajzpályázat eredményhirdetése
Megnyitja: Kovács Hajnalka, KEFO Tanítóképző Főiskolai Kar tanára
Közreműködik: Szirtes Józsefné bábos-játszóházvezető
Támogatóink: NKA Szépirodalom és Ismeretterjesztés Szakmai Kollégiuma,
Nagy Travel Kft.
A kiállítás díjtalanul látogatható március 27-ig az intézmény nyitvatartási idejében.

A XXVIII. KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL keretében
Március 15. péntek 10-14 óráig
PILVAX NOSZTALGIA KÁVÉHÁZ
a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Tükörtermében
az Otthon Kávézó és Teaház közreműködésével.
WEÖRES SÁNDOR 100
gyermekművészeti rendezvények Kecskemét általános iskoláiban Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a Kecskeméti Ifjúsági Otthon szervezésében
Támogatónk: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Március 18. hétfő 9 óra
CSIMPILIMPI, HOVÁ MÉSZ?
A Csörömpölők Együttes varázslatos utazásra repít Weöres Sándor megzenésített verseivel, játékokkal, közös énekléssel.
A rendezvényen az EGYMI Nyíri úti Általános Iskola diákjai Tavaszköszöntő dalok címmel hegedűvel, citerával, furulya játékkal és népdalokkal szórakoztatják a közönséget.
Helyszín: Kecskeméti Ifjúsági Otthon

Március 19. kedd 9 óra
CSIMPILIMPI, HOVÁ MÉSZ?
A Csörömpölők Együttes varázslatos utazásra repít Weöres Sándor megzenésített verseivel, játékokkal, közös énekléssel.
A rendezvényen a Mathiász János Általános Iskola diákjai Nyitnikék című hangszeres, zenés-táncos bemutatóval és drámajátékkal szórakoztatják a közönséget.
Helyszín: Mathiász János Általános Iskola

Március 22. péntek 11 óra
PLETYKÁZÓ ASSZONYOK
A BaHorKa Társulat előadásában jóízű letye-petyébe csöppenünk Weöres Sándor verseivel, népi játékokkal, népdalokkal, táncokkal.
A rendezvényen a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai Tavaszi színek, hangulatok című játékkal szórakoztatják a közönséget.
Helyszín: Móra Ferenc Általános Iskola

Március 22. péntek 14 óra kor
PLETYKÁZÓ ASSZONYOK
A BaHorKa Társulat előadásában jóízű letye-petyébe csöppenünk Weöres Sándor verseivel, népi játékokkal, népdalokkal, táncokkal.
A rendezvényen a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola diákjai Tündér-lánc című versére felfűzött dalokkal, táncokkal szórakoztatják a közönséget.
Jeltolmáccsal kísért előadás
Közreműködnek: Valter Martin Orsolya jelnyelvi tolmács és a SINOSZ kecskeméti csoportjának tagjai
Helyszín: a KEFO Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolája

Március 21-24. (csütörtök-vasárnap)
VII. KECSKEMÉT FRINGE
művészeti fesztivál alkotó fiataloknak
„Akinek nem FRINGE, ne vegye magára!”
De ha Neked igen, akkor várunk az év legpezsgőbb ifjúsági fesztiváljára:
4 napon keresztül, 4 helyszínen többszáz változatos produkciót ingyenesen nézhetsz meg!
Kecskemét közösségi tereiben a 14-30 éves jelentkezők koncerttel, színházi előadással, dallal, filmalkotással, táncos produkcióval mutatkoznak be. A vállalkozó szellemű képzőművészek a „Mennyi kecske, mennyi mét” workshopon készítik el saját, egyéni dizájnolású kecske-remekeiket, amelyeket a főtéri kecskefelvezetés alkalmával megcsodálhatunk. Az elmúlt évhez hasonlóan, ismét keressük a legnépszerűbb Fringe-est, tehát a fiatal alkotók, előadók idén is nagyon számítanak a közönségre, a rajongókra!
A Kecskemét Fringe önálló művészeti programja március 22-23-án a XXIV. Országos Diákszínjátszó Találkozó Dél-alföldi regionális fordulója.
Programhelyszínek: Kecskeméti Ifjúsági Otthon, Malom Központ, Tudomány és Technika Háza, Szigma Kiállítótér
Részletes program a www.kio.hu honlapon és a VII. Kecskemét Fringe fesztivál programfüzetében olvasható.
A rendezvény szervezője és információs központja: Kecskeméti Ifjúsági Otthon
Támogatók: Európai Unió ESZA, Kecskemét, Megyei Jogú Város Önkormányzata, Malom Központ, TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, KIK-FOR Kft., FÓKUSZ Takarék, LIBRI Könyvesbolt, Fornetti Kft., Origo Studio, Kecskeméti Est, Petőfi Népe
A fesztivál a NYITOTT KAPUK – Ifjúságfejlesztés Kecskeméten program részeként valósul meg.
A rendezvények mindenki számára nyitottak, az eseményeken való részvétel díjtalan.
Március 19. kedd 13 és 14.30 óra
BARANGOLÓ
környezetismereti sorozat 3-4. osztályosoknak
„JÁRNI TUD, BÁR NINCSEN LÁBA, EGY LÉPÉST SEM TESZ HIÁBA” Mi az?
Hogyan mérjük az időt a legkisebb szerkezetektől a hatalmas toronyórákig?
Helyszín: Gyűjtemények Háza (Kecskemét, Klapka u. 34.), Hanga Óragyűjtemény
Belépés: bérlettel
Március 20. szerda 9, 10, 11, 13, 14 és 15 óra
FÜRKÉSZ
játékos természetismereti sorozat
ÁLLATI JÓ LAKHELYEK
Az állatok búvó- és költőhelyei, fészkei, odúi, lakásrendszerei, társbérletei
Foglalkozásvezető: Dr. Mező Tibor állatorvos
Belépés: bérlettel
Március 23. szombat 9.30 és 11 óra
MACKÓ KUCKÓ
Nosztalgia anyának, apának, nagyinak – újdonság a babáknak, játék a családnak!
AZ ELVESZETT NYUSZI – húsvéti készülődés
Bábos, anyanyelvi családi játszóház Bartos Erika Bogyó és Babóca történeteivel, verseivel…
és önfeledt játék letűnt korok mackóival, játékaival, bababútorokkal, hintalóval, autókkal.
A foglalkozást egyszerű bábkészítés zárja.
1–3 éves gyermekeknek ajánljuk.
Foglalkozásvezető: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt együtt)
Március 26. kedd 9, 10 és 11 óra
ZÖLD KUCKÓ
természetismereti játszóház óvodásoknak
TÁTOGÓBA SZUSZOGÓ…
Játékok az érzékszerveinkkel- érzékelő játékok.
Foglalkozásvezető: Klein Ibolya környezeti nevelő, a Körlánc Egyesület tagja
Belépés: bérlettel
Március 26. kedd 17 óra
DIÁKGALÉRIA
A Csányi János Szakközép- és Szakiskola végzős alkalmazott grafika és lakberendező osztályának bemutatkozó kiállítása.
A kiállítás anyagát válogatta és rendezte: Szikora Imre
Felkészítő tanárok: Bulyovcsity Gabriella, Fekete Zsolt, Kun-Sebők Kata, Szabados Emese, Szikora Imre, Vass-Eysen Ervin, Wágner Vanda.
A DiákGaléria mindig friss péjsüteményeiről a Cseh Pékség Kft gondoskodik.
További támogatónk a Birkás Bor-és Pálinkaház.
A tárlat díjtalanul megtekinthető április 13-ig, hétköznap 10-18 óráig, hétvégén az intézmény nyitvatartási idejében.
ELŐZETES
Április 13. szombat 16 óra
CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játékvár foglalkozás
AZ ELŐSZOBASZEKRÉNY BOSZORKÁNYA (P. Gripari meséje nyomán)
A Broca utca lakóiban van valami közös: mindannyian szeretik a meséket.
Ha összejönnek csodálatos történeteket találnak ki.
Ezek közül való Pierre Úr meséje, melyből megtudhatjuk, mit tegyünk, ha előszobaszekrényünkben egy boszorkány tanyázik…
A foglalkozást 3 éves kortól ajánljuk.
Közreműködik: a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Vándorbot Bábosköre
Vezeti: Szirtes Józsefné báb-játszóházvezető és Tóth Anita bábszínész
Részvételi díj: 500 Ft gyermekeknek, 750 Ft felnőtteknek
Április 27. szombat 9.30 óra
MACKÓ KUCKÓ
Nosztalgia anyának, apának – újdonság a babáknak!
„MONDD EL, ANYA, MILYEN VOLT…” – anyák napi készülődés
Anyanyelvi bábos játszóház Bartos Erika Bogyó és Babóca történeteivel, verseivel és játék régi időkből való mackókkal, játékszerekkel, bababútorokkal, hintalóval, autókkal.
Ajánlott életkor: 1,5 – 3 éveseknek
Foglalkozásvezető: Forgó Gyöngyi óvónő, drámapedagógus
Bérlet: 1.800 Ft/3 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt együtt)
Részvételi díj: 750 Ft/alkalom (egy gyermek és egy felnőtt együtt)

BABA-MAMA
Foglalkozásaink folytatódnak a második félévben, új jelentkezőket is szeretettel várunk!
Információ: Csizmadia Ilona programszervező, [email protected], (76) 481-523
Hétfőnként 10.30-11 óráig
KUTYATÁR
terápiás kutyás foglalkozás a szülőkkel és 1-2,5 éves kicsinyeikkel
„Mit csinál a két kezem? Simogat kedvesen…”
A gyermek élete első éveiben a mozgáson keresztül fedezi fel a világot. Kipróbálja a saját erejét, kreativitását, ügyességét, minden területen látványos a gyermek személyiségének fejlődése.
Jól képzett terápiás kutyák – Bíbor és Bársony, a két labrador – társaként játékos, mondókázó, simogatós, vidám foglalkozásokat tartunk.
Foglalkozásvezető: Petőné Donát Dóra szociálpedagógus, terápiás kutya felvezető, az AURA Segítő Kutya Alapítvány munkatársa
Bérlet: 5.600 Ft/8 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt együtt)
Részvételi díj: 850 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Keddenként 9.30-10 óráig és 10.15-10.45 óráig
BÓBITA
zene bölcsi kismamáknak és 6 hónapos-2 éves babáiknak
A szülők együtt játszanak kisgyermekükkel: mondókák, kiolvasók, tapsoltatók, hintáztatók, lovagoltatók, csiklandozók, sétáltatók, táncoltatók.
Foglalkozásvezető: Mecséri Krisztina zenetanár
Bérlet: 2.400 Ft/4 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Csütörtökönként 9.30-10 óráig és 10.15-10.45 óráig
BÓBITA
zene bölcsi kismamáknak és 6 hónapos-2 éves babáiknak
A szülők együtt játszanak kisgyermekükkel: mondókák, kiolvasók, tapsoltatók, hintáztatók, lovagoltatók, csiklandozók, sétáltatók, táncoltatók.
Foglalkozásvezető: Roszikné Laczi Ildikó zeneterapeuta
Bérlet: 2.400 Ft/4 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Péntekenként 10-10.30 óráig
ESZTERLÁNC
táncos és énekes népi játékok, mondókák, kiolvasók, dalok 2-3 éveseknek
Foglalkozásvezető: Nagy Erika, a Hírös Néptánc Tanoda tanára
Bérlet: 4.800 Ft/8 alkalom (egy gyermek és egy felnőtt részére)
Belépőjegy: 750 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére)