Kezdőlap Régió

Európa-szerte egyedülálló teljesítményt ért el

Ábrahám Edit immár négy danos mesterként készül a világkupára

A kyokushin karate a hazánkban létező küzdősportok legkeményebb ágazata, ahol minimális védőfelszereléssel, full contactban harcolnak a versenyzők. A sportág háromszoros Európa-bajnoka, Ábrahám Edit, történelmi tettet hajtott végre, miután egy hatalmas kihívást jelentő vizsgát teljesítve, megszerezte a negyedik dan fokozatot. A kontinensen most már ő számít a legfiatalabb négy danos mesternek, s nemcsak szűkebb pátriája, Nagykőrös tekinthet büszkén rá, hanem dicsőséget szerzett az ország számára is.
Ábrahám Edit ismét bebizonyította, hogy a tehetséghez párosuló szorgalomnak, elszántságnak, és kemény edzéseknek köszönhetően mindent elérhet az ember. A legnagyobb örömet pedig az jelenti a számára, hogy – a tanítványai egyre nagyobb sikerei után – büszke lehet az általa felkészített versenyzőkre. A kiváló sportolónő sűrű programsorozat előtt áll, hiszen a Világkupa után nem sokkal következik az Eb, majd Dániába utazik, hogy ott oktassa a sportágat.

– Hogyan szerepeltél a tavalyi esztendő legfontosabb eseményének számító versenyén, a Belgiumban lezajlott Európa-bajnokságon?

– A 2012-ben 40 éves jubileumát ünneplő karate szövetség által rendezett országos bajnokság megnyerését követően, hosszú felkészülés után érkeztem a kontinensviadalra, ahol rangos mezőny gyűlt össze. Sikerült több nagyszerű győzelmet aratnom – akadt olyan meccsem, ami mindössze hat másodpercig tartott – a döntőbe jutásért folytatott, döntetlenre álló párharc során azonban a bírói döntés az ellenfelemnek kedvezett, így végül a bronzérmet szereztem meg.

– Az idei szezon legnagyobb kihívását jelenti számodra a négyévente megrendezésre kerülő Világkupa. Hogyan alakul a formába hozó időszak, s milyen célkitűzéssel utazol majd a rangos viadalra?

– Nagy lendülettel vágtam neki a felkészülésnek, komoly edzésterv alapján készülök a megmérettetésre. A verseny április 13-14. között, Litvániában kerül lebonyolításra, s mindent megteszek annak érdekében, hogy győzelemmel hangoljak a júniusi Európa-bajnokságra.

– Európa-szerte egyedülállónak számít a teljesítményed, hogy ilyen fiatalon megszerezted a negyedik dan fokozatot. Hogyan zajlott le a vizsga folyamat?

– A nemzetközi szövetség égisze alatt rendeztek egy szemináriumot, s ennek keretében bonyolították le Spanyolországban a vizsgát. Mivel csak én jelentkeztem a 4. dan elérésére, így egyedüli résztvevőként vágtam neki ennek a megmérettetésnek. Háromtagú bizottság előtt kellett bemutatni a feladatokat, ami többek között technikai gyakorlatokat – ütéskombináció helyben, haladásban, 300 rúgás jobbal –ballal – tartalmazott. Ezt követően erőnléti felmérés, majd a technikai bemutató prezentálása után került sor a küzdelemre, ahol egyesével 40 ellenfél ellen kellett harcolni. Mivel kevés nő vett részt a találkozón, így fiúkkal vívtam a csatákat. Örömmel tölt el, hogy a mesterek nagyon elismerően nyilatkoztak rólam a sikeres vizsga végén.

– Eddigi pályafutásod során nemcsak versenyzőként szerepeltél kiválóan, hanem már edzőként is arattál sikereket.

– Valóban így van. Szeptember óta egy újabb kezdőcsoporttal bővült az egyesületünk, a gyerekek nagyon lelkesek, s kezdik megérezni, hogy milyen fontos szerepe van az edzéseknek a jó szereplésben. Több tanítványom részt vesz az EB-n, ami kiváló felmérés lesz a számukra, a fiatalabbak pedig a diákolimpián szerepelnek, nagy reményekkel várják az országos döntőt. Összességében kijelenthetem, hogy jól halad az utánpótlás – nevelés, így minden esély megvan arra, hogy felnőttként majd Európa domináns versenyzői közé tartozzanak a gyerekek.

– Előretekintve a közeljövőbe, milyen fontos célt szeretnél megvalósítani a klub életében?

– A terveink között szerepel, hogy létrehoznánk Nagykőrösön egy korszerű sportkomplexumot, mivel a mostani csarnokunk már nem igazán felel meg a modernkor követelményeinek. Az új létesítményben nemcsak a mi sportágunkat lehetne majd magas szinten művelni, hanem szinte az összes ma trendinek számító mozgásformát – kondicionáló edzések, aerobik, spinning – űzhetnék az itt sportolók, de kialakítanánk egy wellness részleget is az épületben. Az objektum kivitelezéséhez szükséges telek már rendelkezésre áll, jelenleg olyan pályázatra várunk, ami lehetővé tenné, a komplexum elkészítését.