Kezdőlap Régió

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában 5 személyi sérüléssel járó, valamint 6 anyagi káros baleset történt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette V. Mihály 27 éves kecskeméti lakost, aki 2013. március 21-én délután úgy vezetetett személyautót Kecskemét külterületén, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel. A férfi ellenőrzése során kiderült, hogy soha nem volt vezetői engedélye, és jelenleg is eltiltás hatálya alatt áll.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett gyanúja miatt őrizetbe vette D. István 54 éves és F. Zoltán 51 éves kecskeméti lakosokat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2013. március 21-én este betörtek egy kecskeméti raktárépületbe és onnan utazó táskákat, valamint szövetanyagokat vittek el lakásukra. Amikor ismét visszatértek a raktárba további áruért, az időközben kiérkező rendőrök elfogták őket.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség gyanúja miatt őrizetbe vette K. Zoltán 22 éves és B. István 27 éves tiszaalpári lakosokat, akiket a körzeti megbízott rendőrök értek tetten 2013. március 21-én délután egy tiszaalpári raktárépületben, amint egy gyalupad vas és alumínium alkatrészeit próbálták meg ellopni.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vette H. Mihály 23 éves és H. Zoltán 20 éves kunszentmiklósi lakosokat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2013. március 20-án reggelre egy Kunszentmiklós belterületén parkoló kamionból – a tanksapka felnyitásával – 500 liter gázolajat loptak el.

A Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség a stabil hőkamera kezelőjének jelzése alapján eljárást indított 2 szerb, és 2 koszovói állampolgárral szemben, akiket 2013. március 20-án éjszaka Bácsszentgyörgy község külterületén fogtak el a járőrök. A külföldiek jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket. Ellenőrzésük során kiderült, hogy az egyik szerb állampolgárral szemben beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben. A személyeket a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyezték el.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság