Ficsor Károly:
Roma Nap Orgoványon, 2013. márc. 10-én
Az 1990-ben létrehozott nonprofit alapítványunknak, az Örömhír Alapítványnak célja a magasabb erkölcsi értéket hordozó irodalom terjesztése, a mélyszegénységben élők kilábalásának segítése. Céljaink megvalósításában fontos eszköz a hátrányos helyzetű családokban a gyermekek bátorítása és segítése a tanulásban, ezzel az életre való felkészülésben. A már sokkal előbb megkezdett tevékenységünket, a cigányság élethelyzetének javítását 1996-tól intenzívebben végezzük. Minden szolgáltatásunk díjtalan, a feladatokat önkéntes munkatársakkal valósítjuk meg.
Klubfoglalkozásainkon heti négy alkalommal, a helyi lakosok közül minden érdeklődőt tudunk fogadni. Hamar felismertük, hogy ez nem elég, ezért a gyermekek számára megnyitottuk a lehetőséget, hogy a hét minden délutánján jöhetnek, ahol jól felkészült önkéntes tanárok segítik őket a tanulásban. Ennek eredményeként javult a gyermekek tanulmányi eredménye és a magaviselete is. A szorgalmasabbak már nem elégedtek meg a nyolc osztály befejezésével, néhányan középiskolai tanulmányokat kezdtek, és van aki diplomát szerzett.
E magasabb célt elért fiatalok aktivitása újabb fejezetet nyitott alapítványi tevékenységünkben. Eljutottunk oda, hogy a felkészítésben a már felzárkózott fiatalok és felnőttek is segítenek bennünket. Ők is bekapcsolódtak az önkéntes munkába. 2010. március 10-re meghívtuk a helyi cigánycsaládokat és néhányat a szomszédos településekről. Előadás megtartására azt a Pintér Kornélt kértük fel, aki másfél évtizeddel ezelőtt még a legnagyobb nyomorban élő családban gyerekeskedett. Felkarolásunk által kiemelkedett a mélyszegénységből és ma falunk megbecsült és tiszteletben részesülő polgára. Az előadás után pedig többen is hozzászóltak – az előadásban elhangzottakat hangsúlyozva – azok, akik szintén az alapítvány segítségével emelkedtek ki a nagy lemaradásból.
Magam is ott voltam a hallgatóság soraiban, és másokkal együtt úgy ítéltem meg, hogy az előadásban elhangzottakat sajtóra fel kell dolgozni és nyomtatásban megjelentetni, valamint aktuális honlapokra feltenni. Az alábbiakban olvashatjuk az előadás sajtó alá rendezett változatát:

Kiút a szegénységből és a nyomorból

„Mózes kinyújtotta kezét a tenger felé, az ÚR pedig egész éjjel visszafelé hajtotta a tengert erős keleti széllel, és szárazzá tette a tengert, úgyhogy a víz kettévált. Izráel fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt.” 2Mózes 14:21-22.

Két fontos történetet szeretnék bevezetőként megemlíteni a Bibliából. Az egyik, amit felolvastam, másik pedig József élettörténete. Mind a két történet teljesen kilátástalan, lehetetlen helyzetről szól. Rabszolgaként semmi esélye nem volt Józsefnek, ő azonban a kudarcok ellenére nem adta fel. Istenre figyelő szívvel becsületesen és szorgalmasan megtette azt, amit rabtartója parancsolt neki. Isten pedig vele volt. A Mózes által vezetett izráelitákat a támadó egyiptomiak a tengerbe akarták szorítani. Semmi kiút nem volt számukra. Hátulról az ellenség, elől a tenger, de mivel Istenhez kiáltottak nyomorult helyzetükben, Isten utat nyitott a tengeren át.

Készülésem során nagyon sokat foglalkoztam azzal, vajon tényleg van kiút a szegénységből? Vajon tényleg van kiút a cigányságot fogva tartó, szenvedélyekkel tűzdelt nyomorúságból? Magam is sokszor elbizonytalanodtam, a sátán ilyenkor több irányú támadást indított ellenem. De azt tudom, hogy a mai üzenetet Isten helyezte a szívemre. „Tudom, hogy Istennél van egy út a lehetetlenen át” – ahogy egy kedves énekben is énekeljük.

E rövid bevezető után szeretnék bemutatkozni. Noha, szinte mindenki ismer itt, de mégis fontosnak tartom, hogy Isten munkáját, amit az én életemben végzett, elmondjam. Már gyerekkoromban megértettem, hogy számomra a tanulás lesz a kiút. Tanultam is végig (néha nagyobb néha kisebb odaszánással). A nyolcadik osztályt már kitűnő tanulmányi eredménnyel fejeztem be. Közvetlenül utána középiskolába, majd érettségi után főiskolára mentem. Mérnöki diplomámat 2006-ban vettem át a főiskola rektorától. Fontos elmondanom, hogy nem egyedül kellett ezt végigcsinálnom. Az Örömhír Alapítványtól sok segítséget kaptam éppúgy, mint sok más sorstársam. Gyermekkoromtól kezdve tapasztalom, hogy ők folyamatosan fáradoznak a cigányság felemelkedésének segítésén. Sokat gondolkodtam azon, miért sikerült nekem, és miért nem sok másnak? Ma már meg vagyok győződve: Isten elültette a szívemben a vágyat, hogy keressem a kiutat. Engedtem ennek az ösztönzésnek, és kitartóan mentem előre. Persze nagyon sokat jelentett nekem a segítség, de az én határozott kitartásomra szükség volt. Ezt semmivel nem lehetett pótolni. El kellett döntenem, hogy nem elégszem meg azzal, amit a körülmények felkínáltak. Többre, jobbra, rendezettebb életre vágytam.

Munkahelyemet is Isten adta. Már a főiskolai tanulmányaim alatt elkezdtem érdeklődni a weboldalkészítés felől. Nagyon izgalmasnak találtam, és önszorgalomból az iskola mellett nekifogtam tanulni. Diplomamunkámat is ebből írtam. Elkezdtem dolgozni egy munkahelyen, ahol ahhoz, hogy felvegyenek, egy feladatot kellett elvégeznem. Ezt a feladatot még nem tudtam egyedül megoldani, segítséget kellett hozzá kérnem. Végül felvettek, de éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Tovább kerestem. Jelentkezésemet beadtam máshová, hasonló munkakörben. Itt már nem kértek feladatot, hanem egyből felvettek Ma is itt dolgozom. Isten adott nekem egy olyan főnököt, aki kész volt betanítani. Nagyon sok eset volt, amikor részletesen, lépésről-lépésre elmondta, hogyan kell megoldani a feladatot. Pénteki napokon nem kellett dolgoznom, csak tanulni, hogy magamat fejlesszem. Ahogy átgondoltam ezeket, most is telve van a szívem hálával, és csak még bizonyosabb vagyok abban, hogy Istennél van kiút. Isten munkája volt ez. Így áldotta meg a keresésemet. Ha Nélküle csináltam volna, még ma is munkahelykereső lennék, és hiába tanultam volna, mert nem sikerülne érvényesülnöm.

Még gyerekkoromban kaptam egy látomást. A mai előadásomra készülve sokszor elém hozta az Úr. Egy mély gödörben voltam, próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Ha kicsit sikerült is felmásznom, mindig visszaestem. Ekkor hirtelen vége lett a látomásnak. Ahogy elmondtam ezt Ági néninek, egyből beugrott neki a 40. zsoltár. Innen is szeretnék idézni néhány verset:

„A karmesternek: Dávid zsoltára. Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.
Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.
Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az URat, és bíznak benne.
Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.
URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40:1-6.

Csodálatos ez az Ige. El van benne rejtve egy fontos mondanivaló. Megértettem és szeretném másokkal is megértetni. Ez a kiinduló pont a szabaduláshoz. Innen indul minden. Dávid, a zsoltáríró felismeri, hogy veremben, sárban, iszapban van. Nem szépítgeti, nem magyarázza, beismeri. Mi lehet ez a gödör? Szerintem elsősorban nem a szegénység és a nyomorúság, hanem az amikor, ebből nem látunk kiutat, vagy nem is akarunk kijönni onnan. Másik fontos dolog, amit meg kell tanulnunk Dávidtól: ki akar jönni nyomorult állapotából.
Ez a két dolog:
1. felismerni, hogy nyomorban vagyok, és
2. akarok kijönni belőle
elengedhetetlen a kiút megtalálásához.
Látjuk, hogy Dávid meg is találta a kiutat. Az, hogy ma sokan eljöttetek ide, meghallgatni ezt az előadást, már azt jelenti, hogy keresitek a kiutat. Ez fontos lépés, de nem elégséges, tovább kell menni. Ebben a továbbhaladásban is szeretnék segíteni. Az eddig elmondottak alapján már nem mondhatjátok: a munkáról, tanulásról ne is beszéljek, mert az lehetetlen. Nem lehetetlen. Ha Istent választjuk, Ő velünk jön. Ha engedelmesen követjük vezetését, akkor Ő visz bennünket.

Most térjünk vissza József életéhez. Józsefet megvetették testvérei, nem ismerték fel benne az Isten kiválasztottját. Meg akarták ölni, de a legidősebb testvér, Ruben közbenjárására csak kútba dobták. Ők akkor még nem tudták, hogy ezt azért teszik, mert Istennek terve van Józseffel. Az éppen akkor érkező kereskedőknek eladták, hogy rabszolgaként Egyiptomba vigyék el öccsüket, Józsefet. Éppen abba az országba, ahol a legnagyobb gyűlölettel voltak a zsidók iránt. Egyiptomban annyira utálták a zsidókat, hogy még egy asztalhoz sem ültek le velük enni. Megvetett, lenézett nép volt. József ebben a helyzetben összetörhetett volna – vagy ami a mai korban olyan gyakori –, depresszióba eshetett volna, és teljes összeomlás, talán még az öngyilkosság is szóba jött volna az összetörés közben. De József nem tört össze, hanem még odaszántabban végezte a munkáját. Nem fizetésért, nem is hálából az apukájának, hanem ingyen, semmit nem kapva azért. Azt mondhatjuk, hogy teljesen kilátástalan volt a helyzete. De mivel József nem adta fel, és Isten mellette volt és megáldotta, jobbra fordult a helyzete. Persze nem lett egyből szabad, gazdag ember, hanem továbbra is rabszolga; lenézett, utálatos ember volt. Potifár, aki megvásárolta, észrevette, hogy ez az ember szorgalmas és Isten megáldja azt, amit tesz. A rabszolga munkája nyomán gazdag áldásban részesült a rabszolgatartó. Ezt Potifár azzal jutalmazza, hogy egész házának felügyelőjévé teszi a rabszolgáját. Ő parancsolt még a szabad embereknek is. Különleges eset, de így történt. Ez lett József hűséges szolgálatának jutalma.
Mondhatnánk itt a happy end, de még korántsem. Józsefnek újabb próbán kellett átmenni, ahol ismét bebizonyította, hogy ő akkor is szorgalmasan végzi feladatát, ha megvetik és ártatlanul vádolják. Potifártól a börtönbe került. Abban az időben mást jelentett börtönbe kerülni… akár az egész életében is ottmaradhatott volna, főleg egy ilyen rabszolga. De József itt sem adta fel. Így az Úr sem hagyta el. Megáldotta ott is, és felemelte. Sok idő telt el keservesen a börtönben, de Isten itt sem hagyta magára. Egy álom megfejtésén keresztül, – amit Isten jelentett ki Józsefnek –, felemelte Józsefet, és Egyiptom 2. emberévé tette. József engedelmessége, kitartása, Istenbe vetett bizalma tartotta meg az egész családját. Ő látta el kenyérrel apja egész háza népét. József nagy szeretettel gondoskodott azokról a testvéreiről, akik megvetették és eladták.

József történetén keresztül megláthattuk, mennyire fontos, a saját részünket megtenni. Isten szemében becses nép a cigányság. Szép terve van velünk. Ha vágyunk ki a gödörből, elhatározzuk, hogy ki akarunk onnan mászni, akkor fontos a jó hozzáállás a tanuláshoz, a munkához. Ezek nagyon fontos dolgok, és saját részünket meg kell tennünk. Legyünk nagyon szorgalmasak! Vegyük komolyan a tanulást! Ezek a kivezető utak. Hol lehet kezdeni munkát? Már az egy fontos lépés, hogy a saját portánkon, udvarunkon rendet, tisztaságot tartunk. Vagy ha kicsit kevesebbért is, elmegyünk dolgozni, de nagyon szorgosan, becsületesen végezzük a ránk bízott feladatokat. Vagy ha nagyon szorgalmasan, odaszánva tanulunk. Ha ezeket megteszed, számíthatsz arra, hogy Isten veled lesz, megáldja kezed munkáját. Ez biztos kiút a nyomorból.
Az első Igéből azt is láthatjuk, hogy van az életünkben olyan helyzet is, amikor már mi abszolút kevesek vagyunk. Amikor bezárul a kör, amikor nincs kivezető út. Istennél ilyenkor is van. Izráel népének a Vörös-tengert választotta ketté. Érdekes megfigyelni, hogy nem azonnal, hanem az egész éjszaka kellett hozzá.

Összegezném:
– Először is el kell ismerni, hogy gödörben vagyok!
– El kell határozni, hogy innen ki akarok jutni!
– A kijutáshoz első lépés, hogy Istent kell választani, el kell határozni, hogy az Úr törvénye szerint akarok élni!
– Minden tőlem telhetőt meg kell tennem! Tanulni, dolgozni! Dolgozni és tanulni, teljes odaszánással!

Kívánom, sokan megtapasztalják, hogy ez lehetséges. Hogy van megoldás, és ez a mi kezünkben, elszántságunkban és kitartásunkban van. Éljünk hát vele!
Pintér Kornél