Kezdőlap Régió

A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete szeretettel várja a sajtó képviselőit helyszíni tudósításra és egy finom reggelire a Bam! bringás reggeli alkalmával május 9-én.

A Magyar Kerékpárosklub idén már 26 helyszínen várja bringás reggelivel a kerékpárral munkába tekerőket május 9-én a Bam! Bringázz a munkába! kampány keretében.

A kampány félidejéig rekordszámú, közel 2000 cég regisztrált, dolgozóik eddig mintegy 700 ezer kilométert tekertek. Ezek az eredmények már majdnem elérik a tavaly évi őszi kampány végeredményét. A Föld napján kezdődött kampány egészen május 25-ig tart, ami alatt a résztvevőknek legalább 8 alkalommal kell kerékpárral közlekedniük lakóhelyükön, hogy megnyerjék a 2 repülőjegyet a bringázás fővárosába, Amszterdamba.

A Bam! bringás reggeli
Helyszíne: Kecskemét, főtér
Időpontja: 2013. május 9., 16:30 órakor (a készlet erejéig)
A kecskeméti helyszínen a Cseh Pékség által felajánlott finom péksütemények mellett velünk lesz a Hajtó-Műves (Gördülő Kerékpár Szerviz) is, aki átnézi a kerékpárok műszaki állapotát. Az aktivisták a helyszínen látják vendégül a munkából hazafelé kerékpározókat. Nem titkolt céljuk az sem, hogy a beszélgetések során még pontosabb képet kapjanak kerékpáros „kollégáiktól” észrevételekről, gondolatokról.
Kapcsolat: Szórád Előd – 20/8230861

További budapesti helyszínek:
– Batthyány tér 6:30 – 9:00 óra között. dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára dr. Biczó Imre, a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) főigazgatója és Király Júlia, Bam! nagykövet, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke is segíti a munkát.
– Népliget, Könyves Kálmán körút és Vajda Péter utca sarka – 7:00-9:00 (Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója segítségével).
– Gellért tér (Szabadság híd felhajtó) – 6:30–10:00 (Bam! nagykövet, Scherer Péter színművész segítségével).
– Jászai Mari tér (Margit híd, budai hídfő) – 7:00-10:00 (Bam! nagykövet, Németh Juci énekesnő segítségével).
– Kálvin tér, Baross utca eleje – 7:00-9:30 (Bam! nagykövet, Hegedűs D. Géza színművész segítségével).
További helyszínek Budapesten és vidéken: itt érhetőek el. Térkép a bringás reggeli helyszínekhez.

Bam! plakát innen tölthető le.

A Bam! bringás reggeliről

A bringás reggeli a Bam! Bringázz a munkába! kampány egyik legnépszerűbb eseménye. A 4 évvel ezelőtt egy nyilvános szabadtéri helyszínen kezdődött reggel-osztás szokása immár hagyománnyá vált: az alkalmak során fokozatosan mind több helyszín csatlakozott a főhelyszín mellé, ezért idén egy időben 13 budapesti és 13 vidéki helyszínen várják a kerékpárral reggel munkába indulókat.

Az eseményt általában a Kerékpárosklub helyi területi szervezetének aktivistái szervezik, de az utóbbi néhány alkalommal néhány önkormányzat, intézmény, cég is becsatlakozott, akik mind anyagilag, mind szervezéssel, koordinációval hozzájárultak a reggeli létrejöttéhez.
Sok Bam!-ban résztvevő cég is szervez bringás reggelit saját alkalmazottainak, ezáltal motiválva a munkavállalókat a reggeli bringás érkezésre.

A menün szereplő péksüteményeket általában helyi pékségek adják kedvező áron, az üdítőitalokat szponzorok segítségével osztják. Több helyszínhez becsatlakoznak közeli kávézók is, forró kávét kínálva.

A 2010 szeptemberében „akkreditált” Bam! nagykövetek is rendszeresen segítenek a munkában: sok helyszínen ők állnak a pult mögött és kínálják a friss péksüteményeket és italokat ( Bam! nagykövetek: Németh Juci, Ónodi Eszter, Hajós András, Scherer Péter, Király Júlia, Hegedűs D. Géza, Péterfy Bori, Tilla, Novák Péter)

A Bringázz a munkába! (Bam!) kampányról

A Magyar Kerékpárosklub a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium partnereként idén immár hatodik éve szervezi legnépszerűbb kerékpáros kampányát, a Bringázz a munkába! (Bam!) kampányt. A játék során a résztvevők egy online naptárban gyűjtik letekert kilométereiket, és ha április 22 és május 25. között legalább 8 alkalommal kerékpárral mennek munkahelyükre (vagy bárhová a városban), a kampány végén díjakat nyerhetnek, többek között repülőjegyet Amszterdamba, a kerékpározás – egyik – európai fővárosába.

„Az én bringás történetem” az idei kampány különlegessége, hogy a résztvevők elmondhatják személyes történetüket, milyen élmény volt, mikor kerékpárjukat először használták közlekedésre és hogyan csatlakoztak a Bam! kampányhoz. Ha egy résztvevő beküldi saját történetét, a Kerékpárosklub megosztja a széles nyilvánossággal. További részletek itt találhatóak!

Az idei tavaszi kampány fő üzenete: “Éld újra gyermekkori bringázás örömét!”

Öt körözött személyt fogtak el

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának rendőrei 2013. április 19. és május 3. közötti időben – két hét alatt – Kecskemét város területén összesen öt körözött személyt fogtak el.

D. János 44 éves, B. István 25 éves és H. Abrus 38 éves kecskeméti lakosok ellen 1-1 elfogatóparancs volt érvényben.

J. Attila 30 éves budapesti lakossal szemben 2, míg B. Mihály 27 éves kecskeméti lakossal szemben 5 elfogatóparancs is érvényben volt. Utóbbi személy szerepelt a kecskeméti legkeresettebb elfogatóparancsosok TOP 10-es listáján is.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság