Kezdőlap Régió

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből
Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó, valamint négy anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Ittas gépjárművezetővel szemben egy esetben intézkedtek a rendőrök.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság 2013. május 9-én délután őrizetbe vett egy 73 éves osztrák állampolgár kiskunhalasi lakost, aki a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható lopás vétségének, zaklatás vétségének, valamint rablás bűntettének elkövetésével is.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség a stabil hőkamera kezelőjének jelzése, valamint lakossági bejelentés alapján eljárást indított kilenc koszovói, egy szerb, három algír férfi és egy koszovói nő ellen, akiket 2013. május 8-án este, illetve május 9-én reggel fogtak el a járőrök a határjel közelében, illetve az 55. számú út mellett. A külföldiekkel együtt utazott négy gyermek is. Mindannyian tiltott határátlépést követtek el, ezért előállították őket a kirendeltségre. Valamennyien menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, ezért őket a Békéscsabai Menekülteket Befogadó Állomásra szállították.

A Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított egy fiatalkorú koszovói állampolgárral szemben, akit 2013. május 9-én reggel Baja belterületén igazoltattak a járőrök. A személy magyarországi tartózkodásának jogszerűségét igazolni nem tudta, ezért előállították a kirendeltségre. A fiatalkorú személyt meghallgatása céljából átszállították a BÁH Menekülteket Befogadó Állomására, Szegedre.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság