Kezdőlap Régió

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
és az EvoBus Hungária Kft. közös sajtóközleménye
2013. május 17.

2014 első negyedévében érkezhet
a 25 Mercedes hibridbusz Kecskemétre

Környezetkímélő, bizonyos útszakaszokon zéró emissziós üzemmódban is közlekedő Mercedes-Benz Citaro G BlueTec®-Hybrid autóbuszok érkeznek 2014 első negyedévében Kecskemét városába. A 25 darab Mercedes hibridbusz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása nem csak Magyarországon, de a világon is egyedülálló, ami jelentős részben uniós forrásból valósul meg. A szükséges önerő alig öt százalék, így Kecskemét városnak a buszok egyenként alig 8 millió forintjába kerülnek.

A jelenleg kapható egyik leginkább környezetvédő autóbuszcsalád, a Mercedes-Benz Citaro G BlueTec®-Hybrid 25 példánya érkezik Kecskemétre 2014 januárja és márciusa között, az erre vonatkozó szerződést a mai napon írta alá Dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere és Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Az egyenként 562.900 euróba kerülő járművek beszerzése nagyrészt Európai uniós forrásból valósul meg.

A Kecskemétre érkező új autóbuszok új szintre emelik a város közösségi közlekedését a járművek emissziója és utazási kényelme terén, valamint esztétikai szempontból. Kecskemét új, zéró emissziós zónájában a Citaro G BlueTec Hybrid akár 10 kilométert is képes megtenni a dízelmotor használata nélkül. Az autóbuszon összesen négy elektromos kerékagymotor működik, amelyek a lithium ion akkumulátorból nyerik a szükséges elektromos energiát és fékezés esetén képesek energiát visszatáplálni a rendszerbe. A folyamatos energiaellátást a dízelmotor által hajtott generátor biztosítja, a motor működése azonban nem folyamatos, az akkumulátor töltöttségi szintjétől függően be-, illetve kikapcsol. A négy elektromotor a jármű vezethetőségét is meghatározza: a szinte hangtalanul közlekedő, sebességváltó nélküli autóbuszon az utasok nem észlelik a váltás miatt jól ismert rándulásokat. Külső megjelenését tekintve a Citaro G BlueTec Hybrid alig különbözik társaitól: az utasteret nagy és világos ablakai és kényelmes ülései jellemzik, a rongálókat térfigyelő kamera-rendszer segít távol tartani.

A „Kecskemét város közösségi közlekedés fejlesztése, átalakítása, zéró emissziós zóna megteremtése, soros hibridhajtású alacsonypadlós autóbuszok beszerzésével” című projekt 5.948.153.000 forint uniós és hazai támogatásban részesült. Mintegy 4,2 milliárd forintba kerülnek az új autóbuszok, a fennmaradó összeg pedig az egyéb projektelemek megvalósulására nyújt fedezetet.

A fejlesztés további elemei: „0” emissziós zóna kijelölése, a városi parkolási és közlekedési rendszer átgondolása, a buszok számára új autóbusz telephely létesítése, a menetrend teljes körű felülvizsgálata, az új helyi „környezettudatos autóbuszvonalak” mentén az érintett megállóhelyek átépítése, átalakítása, ITS utastájékoztató rendszer kiépítése, amely keretében 77 megállóhelyen intelligens utastájékoztató tábla lesz. A táblák mobil internettel kapcsolódnak a forgalomirányító központhoz. A „0” emissziós zónát a közgyűlés a nagykörúton belül jelölte ki. Ez azt jelenti, hogy a beszerzendő soros hibridhajtású buszok a nagykörúton belül kizárólag elektromos üzemmódban közlekedhetnek majd.

A 25 darab Mercedes hibridbusz egy időben történő beszerzése és forgalomba állítása nem csak Magyarországon, de a világon is egyedülálló. Ebből a típusból világszerte egyelőre összesen 62 darab közlekedik, az egy városban lévő legnagyobb flotta is 12-15 darabból áll.

Műszaki leírás:
Mercedes-Benz Citaro G BlueTec Hybrid (O 530 G DH) típusú, 100%-ban alacsony padlószintű, új gyártású, városi csuklós autóbusz, amely megfelel mind a magyar, mind pedig az Európai Unió az ENSZ EGB előírásainak. Mind kívül, mind belül alacsony zajkibocsátással jár, az első tengelyek egyedi felfüggesztése és az egyedi kerékmeghajtás kellemes, rándulás-mentes indulást és a maximális sebességre való gyorsulást garantál.

A dízelmotor nincs közvetlen mechanikai kapcsolatban a tengelyekkel, illetve a meghajtó tengellyel. A legnagyobb megtakarítási potenciál városi buszként való alkalmazáskor érhető el. Jellemzője, hogy nincs mechanikus vagy automatikus váltó.

A motorról: Mercedes-Benz OM 924 LA típusú, EEV környezetvédelmi osztályú, 4 hengeres, soros, vízhűtéses, álló elrendezésű, turbo feltöltésű és feltöltő levegő visszahűtésű dízelmotor. Teljesítménye: 160 kW 2200 ford/min. Maximális nyomaték: 810 Nm (1.600 1/min. fordulatszám tartományban). Hengerűrtartalom: 4,8 L

Kormánymű: hidraulikus szervo-kormány, állítható (dőlésszög és magasság) biztonsági kormányoszloppal és lengéscsillapítással.

Utasülések: EvoBus CSF (City Star Funktion) típusú városi autóbusz ülések, párnázott, szövetborítással, lehetőség szerinti, emelt vandalizmus álló utasülések.

Karosszéria: különlegesen megerősített kialakítású a vázszerkezet, különös tekintettel a tetőszerkezetre, amelyen a hibridhajtás főbb energia ellátó elemei kerültek elhelyezésre. A Mercedes-Benz Citaro G BlueTec Hybrid típus olyan mellső és hátsó ütközőkkel szerelt, amelyek az autóbuszok előre 8 km/h, hátra 5 km/h sebességgel, teljes terheléssel szilárd akadálynak való ütközése esetén megakadályozzák a szerkezeti károkat. A fényezés gépi mosást jól tűrő, hosszú élettartamú.

A mozgáskorlátozottak, gyermekek és idősek utazásának könnyítése érdekében a középső korlát az első, második és harmadik utas ajtóknál nem kerül beépítésre (a peronokkal szemközti ajtóknál)

Az álló utasok részére – gyerekek és idősek által is elérhető módon és magasságban – biztonságos kapaszkodást biztosító, hőszigetelt felületű kapaszkodók vannak felszerelve, továbbá lengő kapaszkodók is segítik a biztonságos fogódzkodást.

A jármű alkalmas kerekesszék – kialakított biztonsági öves rögzítés- és babakocsi szállítására. A kerekesszék, és a babakocsi járműbe történő bejutásának biztosítása érdekében egy mechanikus rámpa kerül a 2. utas ajtónál beépítésre. A teljes padlóborítás csúszásmentes kivitelű.

Az oldalablakok és a hátsó ablak hővédő, biztonsági (kivéve vészkijárat) üvegezéssel ellátottak, könnyen kezelhetőek, utas által nem nyitható módon reteszelhetőek és zörgésmentes kivitelűek.

Főbb műszaki adatok:

Külső hosszúság: 17.940 mm
Külső szélesség: 2.550 mm
Külső magasság: 3.325 mm (klímával)
Fellépési magasság 1. ajtó – 320 mm, 2-4. ajtó – 340 mm
Padlószint magasság a talajtól: 370 mm
Férőhelyek száma: 38 ülőhely, 94 állóhely, összesen 132 fő + 1 gépkocsivezető.