Kezdőlap Régió

Tájékoztató fórum-TÁMOP-2.3.6.
Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban
Kecskemét-2013. május 29.

Tájékoztató fórumot tartott az SZPI (Széchényi Program Iroda ) szervezésében május 29-én a fiatal vállalkozók számára többek között Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester asszony és Zsán-Klucsó Klaudia humánerőforrás tanácsadó, a Programiroda munkatársa. Telt ház mellett voltak kíváncsiak a Kecskeméti Inkubátorházban a fiatalok előttük álló lehetőségekre -ha szeretnének vállalkozást indítani.
A Budapesti Politechnikum Alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően uniós forrásból nyújthatnak majd segítséget a mikrovállalkozások indítását tervező fiataloknak a Dél-alföldi régióban.
Alpolgármester asszony kiemelte, hogy már a program kezdetén nagy volt az érdeklődés a fiatalok részéről. A régióban eddig mintegy ezren jelezték részvételi szándékukat, és a kecskeméti rendezvényre is százhúszan regisztráltak. A kormány elindított egy munkahely-védelmi akciótervet. (A huszonöt év alatti pályakezdő fiatalokat foglalkoztatók jelentős járulékfizetési kedvezményt kapnak.) 2013 januárjától két új adózási forma is segíti a mikro- és kisvállalkozások működtetését. Hozzátette: fontos, hogy a fiatalok valóban éljenek is a lehetőségekkel, és ha kell, ennek érdekében képezzék tovább magukat. A fórumon elhangzott, hogy az uniós projekttel elsősorban azokat a fiatalokat szeretnék támogatni, akik a vállalkozás indításához ötlettel, reális elképzeléssel rendelkeznek. A leendő kezdő vállalkozók egymásra épülő programok keretében szerezhetik meg a vállalkozás-indításhoz szükséges alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket. Emellett segítséget kaphatnak üzleti tervük összeállításához is.(Forrás:Sipi)