Kezdőlap Régió

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből

Megyénk közútjain, a keddi napon három személyi sérüléssel járó, valamint három anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Ittas gépjárművezetővel szemben hat esetben intézkedtek a rendőrök.

A Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2013. június 04-én reggelre, Kalocsán egy csárda melletti parkolóban álló fehér színű, EFJ-884 frsz-ú VW Transporter tehergépkocsit ellopta. A járműben iratok, valamint méhkaptárak, és egyéb méhészfelszerelések is voltak. Az okozott kár: kb. 700.000,-Ft.

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított öt koszovói állampolgárral szemben, akiket 2013. június 04-én két csoportban, a határ közelében és Tompán fogtak el a kirendeltség járőrei. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, ezért előállították őket a kirendeltségre tiltott határátlépés miatt. Menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be, így a BÁH Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Kiskunhalason levő Menekülteket Befogadó Állomásán helyezték el őket.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság