Segítséget nyújt Kecskemét az árvíz által okozott károk enyhítéséhez
11,5 millió forinttal segíti Kecskemét önkormányzata az árvíz által sújtott településeket, azok lakóit, ezzel járulva hozzá a károk enyhítéséhez. Az összeg azt jelképezi, hogy minden kecskeméti lakos 100 forinttal segíti az árvízkárosultakat.
Kecskemétet – földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően – nem fenyegeti árvíz, ám a város lakossága és az önkormányzat mélységesen együttérez a katasztrófa által sújtott településekkel. Ahogyan korábban hasonló helyzetekben, úgy a „hírös” város most is szolidaritást vállal a bajba jutottakkal.
Kecskemét polgármesterének javaslatával a közgyűlési frakciók vezetői egyetértettek, így a polgármester az általános tartalékból 11,5 millió forintot különített el a károk enyhítésére, hozzájárulva ezzel az árvízvédelmi költségekhez. Az összeg azt jelképezi, hogy minden kecskeméti lakos 100 forinttal segíti az árvízkárosultakat.
Kecskemétről a mai napon eszköz adományokat is szállítanak a rászoruló településekre. Ezeket az önkormányzati tulajdonban lévő Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Fesztiválirodája gyűjtötte a hét végén tartott rendezvényein. Az adományt a katasztrófavédelmen keresztül juttatják el az árvíz által sújtott területekre.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata