Kezdőlap Régió

Pénzhamisítókat fogtak el

A bűnözők hamis 20.000 forintos bankjegyeket készítettek és terjesztettek.

A Kalocsai Rendőrkapitányságra 2013. január 13-án érkezett bejelentés az egyik solti vendéglátóhely alkalmazottjától, miszerint az egyik vendég hamis 20.000 forintos bankjeggyel akart fizetni. Amikor ezt szóvá tette, az ismeretlen férfi visszavette a pénzt, és elszaladt. A bevezetett rendőri intézkedések eredményeképpen a kalocsai nyomozók beazonosították, majd elfogták B. Tamás 22 éves solti lakost, aki gyanúsítottként elmondta, hogy ismerősétől kapta a hamis bankjegyet, amivel megpróbált fizetni. A nyomozás során a rendőrök elfogták a férfi ismerősét, Sz. Ferenc 31 éves dunavecsei lakost, akitől további 52 db hamis húszezrest foglaltak le.

A részletes, és összehangolt rendőri munkának köszönhetően kiderült, hogy a bankjegyek készítésében és terjesztésében R. József 39 éves és M. Márk 38 éves dunaújvárosi lakosok is részt vettek. Egyikük lakásán a nyomozók megtalálták a bankjegyek előállítására használt számítógépet, nyomtatót és szoftvert is. A négy férfival szemben a Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, B. Tamás szabadlábon védekezhet, társai előzetes letartóztatásban vannak.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság