Kezdőlap Régió Police

Police

Felszámolt ültetvény
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
2013. július 4. 12:05
Nagyapja pincéjében termesztett drogot egy mélykúti férfi.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. Roland 26 éves mélykúti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított a nagyapja tulajdonában lévő, de általa használt mélykúti lakóház pincéjében és mellékhelyiségében cannabis indica növényeket termesztett. A bűncselekményre a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság által kezdeményezett, a Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársaival közösen végrehajtott jövedéki ellenőrzés során derült fény 2013. július 3-án. A Bács megyei nyomozók a pincében és a mellékhelyiségben 5-190 cm nagyságú, 219 tőből álló, különböző fejlődési szakaszban lévő cannabis ültetvényt találtak. A termesztést kiépített szellőző-, öntöző- és világítórendszer biztosította. A ház kamrájából leszüretelt és szárításra előkészített, illetve már becsomagolt növényi részeket foglaltak le a rendőrök. A botanikus szakértő a növényi egyedekről előzetes véleményében megállapította, hogy azok kábítószernek minősülő cannabis indica növények, melynek mennyisége a tőszám alapján jelentős. A gyanúsított szintén Mélykút településen található állandó lakóhelyén megtartott házkutatás alkalmával további szárított növényi anyagmaradványokat, és kábítószer termesztéséhez szolgáló eszközöket találtak a nyomozók.

H. Rolanddal szemben – őrizetbe vétele mellett – folyik a büntetőeljárás, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.