Kezdőlap Régió POLICE

POLICE

Önkéntes fiatalok segítenek a nyári szünidőben a kecskeméti strandon.

Első alkalommal teljesítenek „szolgálatot” Kecskeméten a rendőri
munkát is segítő önkéntesek. A fiatalok a Kecskeméti Fürdő és a
Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark területén a rendőrség által,
bűnmegelőzési szempontok alapján meghatározott strandfelügyeleti
feladatokat, valamint a strandok előtti parkolók visszatérő ellenőrzését
látják el.

A programot ünnepélyes keretek között megnyitotta Nagypál Sándor
Kecskemét Város alpolgármestere; Rigó János r. alezredes, Kecskeméti
Rendőrkapitányság vezetője, valamint Zámbori Péter Hírős Sport Nonprofit
Kft. ügyvezető igazgatója.

A fiatalok 2013. július 20. és augusztus 31. között minden nap 9 óra és
18 óra között gyalogosan látják el feladataikat a meghatározott
területen.

Az önkéntesek különféle bűnmegelőzési kiadványok terjesztésével,
hasznos információkkal is hozzájárulnak a közbiztonság és a közrend
fenntartásához, a kikapcsolódni érkező hazai és külföldi vendégek
nyugalmához és biztonságához.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság tervei szerint az együttműködés
eredményeként ez a program az elkövetkezendő években is folytatódni
fog az állampolgárok és turisták megelégedésére.

Az önkéntes munkára még mindig lehet jelentkezni személyesen a
Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi
Alosztályán, illetve telefonon a 76/484-684/3503; 20/5395586
telefonszámokon, valamint a [email protected] e-mail címen.

Tisztelettel:

Árvai Edina r. főtörzsőrmester
sajtóreferens