Kezdőlap Régió

Hírek Bács-Kiskun megyéből

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó és két anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. Ittas gépjárművezetőt vér-vizelet mintavételre egy esetben állítottak elő, továbbá pozitív eredményű légalkohol mérés is egy esetben történt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. augusztus 2-án, korábban elrendelt nyomozás kapcsán, lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt őrizetbe vette H. Tamás 20 éves kecskeméti lakost. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. július 31-én 22 óra 47 perckor Kecskeméten egy benzinkút épületének ablakát betörte, és az épületből egy pénzkazettát lopott el a benne lévő váltópénzzel együtt. A férfi a helyszínről elmenekült, miközben a pénzkazettát a benne lévő készpénzzel elhagyta. H. Tamás ezen felül több tulajdon elleni bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

rendőr kocsi