Kezdőlap Régió

Vajda Vasbányaiékkal készült a vb-re

Könnyed gyúrás, egy kis Playstation, néhány fricska és csomagolás. Így búcsúzott Szegedtől a duisburgi világbajnokságra készülő kenus válogatott.

Vasbányai Henrik és Mike Róbert délelőtt még Budapesten edzett, 11 órakor azonban már ők is ott voltak és a média kedvéért vízre szálltak a Maty-éren a pénteki nyílt, a sajtó képviselői számára rendezett napon.

Oláh Tamás és Varga Zsolt párosa körül nagy volt a nyüzsgés – nem véletlenül. A KSI versenyzői ugyanis világkupa-győzelmük és Európa-bajnoki ezüstérmük után nagy esélyesei lettek a jövő héten kezdődő duisburgi világbajnokságnak.

„Győzni szeretnénk Duisburgban, és erre minden esélyünk meg is van – mondta Mike Róbert, aki alig kevesebb mint négy hónapja készül együtt Vasbányai Henrikkel. A vb-felkészülés utolsó három hetében illusztris vendégük is akadt, a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila is csatlakozott a duóhoz, a három kenus együtt tréningezett az idény legfontosabb eseményére.

„Az elmúlt három hétben Oláh Tamásék edzéstervei alapján, a fiúkkal együtt készültem – mesélte Vajda Attila, akit a közös tréningek felgyorsítottak, így bízik benne, hogy érmet szerez majd a német városban.

Erre hajt a Takács Kincső, Lakatos Zsanett női kenupáros is, amely az elmúlt világversenyekről rendre éremmel tért haza.

„Duisburgban a fő riválisaink a kanadaiak lesznek, de egyértelműen az aranyéremre hajtunk. Sokat fejlődött ez a szakág, de Szabados Krisztián edzéseinek, no és a fiúk segítségének köszönhetően még mindig az élmezőnyhöz tartozunk” – mondta Takács Kincső.

A „fiúk segítségét” Varga Dávid, Lantos Ádám és Nagy Péter jelentik. A győri trióból előbbi C-4 1000 méteren, utóbbi két versenyző a sprinttávon jut majd szóhoz. Lantos Ádámék már két hete gyakorolják, hogy egy kőkemény egyes után harminc perccel miként lehet egy kőkemény párossal előrukkolni.

„Úgy érzem, jól felkészültünk Péterrel, egyénileg is remek formában vagyunk, így azt hiszem, egy kis szerencsével akár az éremszerzésben is reménykedhetünk” – árulta el Lantos Ádám, aki a pihenőidejében Varga Dáviddal vívott argentin-brazil Playstation mérkőzést.

További információ: www.kajakkenusport.hukajak kenu