Kezdőlap Régió

Hírek Bács-Kiskun megyéből

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Megyénk közútjain az elmúlt 24 órában két olyan baleset történt, ahol valaki megsérült, és öt esetben anyagi kárral végződött a közúti közlekedési baleset.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette 2013. szeptember 30-án O. Csilla 25 éves kecskeméti lakost, aki ellen a Dabasi Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki.

Kelebia Határrendészeti Kirendeltség eljárást indított 2013. szeptember 30-án három felnőtt és egy gyermekkorú szír, valamint egy szerb állampolgár ellen, akiket Kelebia külterületén igazoltattak a járőrök. Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket. A szír állampolgárok tiltott határátlépést követtek el, embercsempész segítségével. Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya indított eljárást őrizetbe vételének elrendelése mellett, embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a szerb állampolgár ellen. A szír állampolgárok menekültstátusz iránti szándékukat jelezték, ezért átszállították őket a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Menekülteket Befogadó Állomására, Kiskunhalasra.

Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség 2013. szeptember 30-án eljárást indított nyolc felnőtt, egy fiatalkorú és három gyermekkorú török állampolgárral szemben, akiket Bácsalmás külterületén igazoltattak a rendőrök. Magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket tiltott határátlépés miatt. Hat fő menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, ezért őket átszállították a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Menekülteket Befogadó Állomására Békéscsabára, három személyt pedig idegenrendészeti őrizetben a Kiskunhalasi Őrzött Szálláson helyeztek el.

Kelebia Határrendészeti Kirendeltség 2013. szeptember 29-én és 30-án eljárást indított két koszovói és két tunéziai állampolgárral szemben, akiket Tompa külterületén igazoltattak a rendőrök. Magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták, ezért előállították őket tiltott határátlépés miatt. A két koszovói állampolgár menekültstátusz iránti kérelmet nyújtott be, ezért őket átszállították a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóság Menekülteket Befogadó Állomására Kiskunhalasra, a két tunéziai személyt pedig idegenrendészeti őrizetben a Kiskunhalas Őrzött Szálláson helyezték el.

rendőrség gyorshajtók2