UNIÓS LS HAZAI FORRÁSBÓL ÉPÜLT ÚJ FŐZŐKONYHA KISKŐRÖSÖN
2013. december 13.
A Kiskőrősi Evangélikus Egyházközség 49,9 millió forint uniós és hazai forrásból épített új főzőkonyhát a az Új Széchenyi Terv keretében. A „Szociális ellátórendszer fejlesztése – Új főzőkonyha Kiskőrösön” című, DAOP-4.1.3/A-11-2012-0035 azonosító számú projekt teljes költsége 52,6 millió forint volt.
A kiskőrösi evangélikus gyülekezet a város 1718. évi alapítása óta folyamatosan létezik, a mai közösség a Magyarországi Evangélikus Egyházközség egyik legnagyobb gyülekezete, mintegy 8900 egyháztaggal. Az egyházközség a fejlesztést megelőzően szociális étkeztetést biztosító melegítőkonyhát üzemeltetett a Jó Pásztor Evangélikus Szeretetotthonban, amely 1996-ban nyitotta meg kapuit.
Az elmúlt években a szociális étkeztetés iránt egyre növekedett az igény, amelynek a korábbi kapacitással, műszaki állapottal és elavult felszereltséggel nem lehetett maradéktalanul eleget tenni. A fejlesztés keretében a telken belül új épület létrehozásával 280 adagos főzőkonyhát alakítottak ki, amelyet korszerű eszközökkel szereltek fel. A mai kor követelményeinek megfelelő konyhatechnológiai eszközök hatékonyabb munkafolyamatokat tesznek lehetővé. Az új főzőkonyha mellett megmaradt a melegítőkönyha is, ugyanis a szeretetotthonban lakók ellátásának biztosítása megköveteli a helyiség fenntartását az otthon épületén belül. A projekt során az evangélikus egyház nagy hangsúlyt fektetett a környezvédelemre, és a megújuló energia felhasználására, ennek érdekében napkollektoros rendszert létesített.
A projektnek köszönhetően az egyházközség által biztosított étkeztési szolgáltatások magas színvonalon valósulhatnak meg. A korszerű konyha immár alkalmas a lakosság igényeinek kielégítésére. Az ételkiszállítás által a mozgásukban korlátozottak, illetve az egyházközséghez tartozó tanyákon élő szociálisan rászorulók számára is elérhető a szociális étkeztetési szolgáltatás. Az új főzőkonyhának köszönhetően a szociálisan rászorultak mellett a közoktatásban résztvevők étkeztetését is a korábbinál jóval nagyobb arányban lehet biztosítani.