Kezdőlap Régió

Granada_LillaVendégségben – egyetlen estére
Báloztak a vendéglátósok

Professzionális módon vendégül látni a vendéglátósok legjavát, bizony nem könnyű feladat. Az idei Vendéglátósok báljának házigazdái, a kecskemét-kadafalvi, négycsillagos Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel munkatársai álltak elébe ennek az egyáltalán nem lebecsülendő kihívásnak, és február első vasárnap estéjén – az esemény részeseként magam is tanúsíthatom – kitűnőre vizsgáztak. A Granada meghívását elfogadó szakmabeliek ezúttal nem, mint vendéglátók, hanem mint vendégek élvezhették a pazar büfévacsorát és a kitűnő programokat.

A rendezvény céljáról Égi Lilla, a létesítmény üzemeltetési igazgatója, az est háziasszonya tájékoztatta lapunkat: – Az elmúlt évben, hagyományteremtő szándékkal, első ízben rendeztük meg a Vendéglátósok bálját. Rendezvényünk akkor olyan zajos sikert aratott, hogy még hetekkel a bál után is érkeztek hozzánk pozitív visszajelzések. Úgy éreztük, hogy sikeresen elevenítettünk fel egy régi kecskeméti tradíciót, a folytatás egy percig sem volt kérdéses számunkra. Úgy vélem, hogy ez az idei estély is méltóképpen tagolódik a messze földön ismert kecskeméti báli szezon programjába. Illusztris vendégek egész sora, szemkápráztató elegancia, a hazai és a nemzetközi csúcsgasztronómia kínálta élmények és a nagyszerű hangulat, mind tetten érhető mai rendezvényünkön. Elsőrangú célunk az, hogy ennek az egész évben, gyakorlatilag munkaszüneti napok és ünnepnapi pihenők nélkül működtetett szakma képviselőinek egy színvonalas, cigányzenés gálavacsorával kedveskedjünk. Megtiszteltetés számunkra, hogy ezúttal is nekünk jut az a nagyszerű feladat, hogy Panoráma termünkben – egyszer az évben –a legjobb tudásunk szerint mi tehetünk szakmabeli kollegáink kedvére és vendégül láthatjuk őket ezen az estén.
A bál megrendezésével nem titkolt célunk továbbá az is, hogy Kecskemét és a megyeszékhelyhez közeli helységek vendéglátó egységeinek vezetői, illetve személyzetének tagjai ezúttal ne, mint konkurensek, hanem, mint egy összetartó közösség tagjai tekintsenek egymásra, ismerkedjenek, kapcsolatokat építsenek és fehér asztal mellett vitassák meg egymással a szürke hétköznapok ügyes-bajos dolgait, örömeit – összegezte Lilla.
A Granada személyzete ugyancsak kitett magáért, hiszen most valóban profi és „műértő” közönség előtt mutathatta be, hogy miért is örvend akkora népszerűségnek ez a Kecskeméttől alig pár kilométerre található nagyszerű létesítmény. A fergeteges hangulatot teremtő Edushow zenekar slágerdömpingje még a legkiválóbb táncosokat is próbára tette, de az este legboldogabb vendégei minden bizonnyal azok a szerencsések voltak, akik a jótékonysági céllal – a sorsjegyekből befolyt összeget a Kecskeméti Megyei Kórház Gyermekgyógyászati Osztálya kapja – megrendezett tombolahúzás során értékes ajándékokkal lettek gazdagabbak.
Az újságíró utolsó kérdésére, mely szerint ezen a szép téli estén egyáltalán maradt-e nyitva akárcsak egyetlen hely is a városban, miközben a vendéglátó szakma szinte teljes kecskeméti társadalma a Granadában múlatta az időt, Lilla részéről egy sokatmondó mosoly a válasz. Mindebből arra a következtésre jutok, hogy nem egy, hanem bizony mindegyik üzlet egészen a záróráig nyitva tartott, hiszen, ha valami, akkor ez valóban egy soha véget nem érő történet… A vendéglátó szakma nem egyszerűen csak egy munka. Sokkal több annál. Azt, hogy ez egy hivatás és életfilozófia, nos, azt eddig is tudtam, de csak ma este fogtam fel igazán…
Granada_bál2Granada_zenészek

Granada_Lilla2