Kezdőlap Régió Bócsa

Bócsa

Pályázat- Mezőgazdaság-beruházás
Az új Fischerbócsai állattartó telep átadója
Bócsa, 2014. február 21., péntek

Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Bócsa település vendége volt a tegnapi napon, és a fischerbócsai csirke állattartó telepet adta át ünnepélyesen.
Czerván György elmondta, „a külkereskedelmi aktívum 54 százalékát a mezőgazdaság biztosítja”
Az eseményen jelen volt több Bács-Kiskun Megyei polgármester, és bócsai vállalkozók, valamint a beruházás kivitelezői is. A házias ízekről a helyi Abonyi Fogadó gondoskodott és megismerhettük a bócsai virtust is, ahogyan Bócsa, mint a megye legfiatalabb polgármestere, Szőke-Tóth Mihály fogalmazott.
MTI rövidhír következik:

A mezőgazdaság exportbevétele a nemzetgazdasági export 10 százalékát teszik ki, a teljes külkereskedelmi aktívumnak több mint a felét, 54 százalékát az agrárium biztosítja – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Bács-Kiskun megyei Bócsán.
Czerván György kiemelte, hogy 2013 első háromnegyed évében, az előző év azonos időszakához képest 22 százalékkal növekedett a mezőgazdaság teljesítménye.
Az államtitkár az agrár-külkereskedelem utóbbi két évben elért eredményét páratlannak nevezte az Európai Unióban.
Az államtitkár egy broilercsirke-telep átadásán hangsúlyozta: a vidékstratégiánk fő célkitűzése az, hogy a mezőgazdasági kibocsájtáson belül az állattenyésztés aránya a jelenlegi 34 százalékról újra megközelítse az 50 százalékot.
Utalt arra, hogy az álletenyésztés arányának a csökkenése az Európai Unió agrárpolitikájával van összefüggésben, mert elsősorban a szántóföldi növénytermesztést preferálja a közös agrárpolitika.
A 2012-es 8 milliárd eurós agrárexport után várhatóan 2013-ban is elértük ezt a szintet a nem végleges adatok alapján – tette hozzá.
Emlékeztetett a decemberben elfogadott 2014-es költségvetésre, melyben 25 milliárd forinttal emelkedett az előző évhez képest az agár és vidékfejlesztési támogatási előirányzat.
Ez lehetőséget teremtett arra, hogy az Európai Unióban „mostohagyerekként kezelt” baromfi- és sertéságazatot a nemzeti költségvetésünkből a korábbiakhoz képest jobban tudjuk segíteni – tette hozzá.
Ennek eredményekét a baromfi állatjóléti támogatások összegét a 2010-es 4 milliárd forinttal szemben 2014-ben 8 milliárd forinttal tervezték, ami azt jelenti, hogy a jogos igényeket szinte teljesen ki tudják elégíteni.
Czerván György fontos lépésnek nevezte, hogy a nemzeti alapból adott támogatási lehetőséget 2018 végéig meghosszabbították Brüsszellel.
Szólt arról, hogy az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetési időszakában Magyarország rendelkezésére álló vidékfejlesztési forrásokat teljes egészében le fogják hívni.
Adatai szerint jelenleg a lekötések 96-97 százalék körül tartanak, a kifizetések 66-70 százalékát realizálták, de erre még két év áll rendelkezésre
Font Sándor (Fidesz), a választókerület országgyűlési képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az elnöke hangsúlyozta: a kormány szándéka a növénytermesztés és az állattenyésztés arányának a helyreállítása, mert utóbbi években az állattenyésztés nagyon visszaeset.