Kezdőlap Régió KECSKEMÉT

KECSKEMÉT

Választás 2014 – Zombor Gábor: alaptalanul vádaskodik az MSZP kecskeméti elnöke

Kecskemét, 2014. március 10., hétfő (MTI) – Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere szerint alaptalanul vádaskodik az MSZP kecskeméti elnöke, amikor a városban folyó 20 milliárd forint összegű fejlesztések alapjául szolgáló tanulmányok miatt feljelentéssel fenyegetőzik.

A döntések 2009-ben születtek, amikor mind a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsban (DARFT), mind pedig a pályázatokat elbíráló zsűriben a szocialista vezetésű kormány által delegáltak voltak többségben – hangsúlyozta Kecskemét polgármestere hétfőn, a városházán tartott sajtótájékoztatóján.
Király József, az MSZP kecskeméti elnöke, önkormányzati frakciójának vezetője, Bács-Kiskun megye 1-es választókerületének képviselőjelöltje március 6-án jelentette be, hogy feljelentést tesz két, Kecskemétet és környékét érintő közlekedésfejlesztési projekthez készített tanulmány miatt. A szocialista politikus szerint, drágán készültek el az anyagok, amelyeket szavai szerint fércműnek lehet minősíteni.
Zombor Gábor – aki Bács-Kiskun megye 2-es választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje – elmondta: a pályázat előkészítése 2009-ben indult, amikor a DARFT-hoz kellett egy prezentációt benyújtani, amely az MSZP helyi elnöke által kifogásolt tanulmányok alapján készült el. Ezt a prezentációt a fejlesztési tanács elfogadta, és javasolta kiemelt projektként megvalósításra. Emlékeztetett arra, hogy a közlekedésfejlesztési pályázatok révén Kecskemét eddig mintegy 70 milliárd forint pályázati forráshoz jutott, amelyből csaknem 20 milliárd forint értékű már a megvalósulás fázisában van.
Zombor Gábor közölte: a több tízmilliárd forint összegű fejlesztéseket megalapozó két tanulmány nettó 30 millió forintos költségét is elnyerte a pályázaton a város.
A nyertes pályázatok segítségével épül az északi elkerülő út több mint 12 milliárd forintból. Ezeken a pályázatokon nyerték el a tömegközlekedés fejlesztésére a hibrid buszokat, az intelligens utastájékoztatási rendszer kiépítéséhez szükséges forrást, valamint az intermodális csomópont megépítésének lehetőségét – sorolta a polgármester.
Azt nem gondolja senki komolyan, hogy a Botka László, Szeged szocialista polgármestere által vezetett fejlesztési tanács fércművek alapján támogatta volna Kecskemét projektjeit, ha nem megalapozottak – fogalmazott Zombor Gábor.
A polgármester kiemelte, hogy az elkészült pályázatot és az elszámolt pályázati tevékenységet mind a közvetítő szervezet, mind az európai uniós ellenőrző szervezet megvizsgálta, és kifogást, hibát nem talált.
A polgármester bejelentette: ha az ügyészségtől értesítést kapnak a feljelentésről, akkor a polgármesteri hivatal büntetőeljárást kezdeményez a feljelentő ellen, mivel hamisan, alaptalanul vádolta meg az önkormányzatot. Nem fogják hagyni, hogy politikai szempontok miatt veszélyeztessék az elnyert pályázati források lehívását – tette hozzá.
Király József az MTI érdeklődésére elmondta: március 7-én ügyészségi feljelentést tett a két tanulmány miatt.

Forrás: MTI 2014. március 10., hétfő 14:59