Kezdőlap Régió Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet

Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet

Stabil működés, növekvő ügyfélkör

A Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet a tavalyi törvényváltozásokból adódó nehézségek ellenére is stabilan működik, teljesíteni tudta az üzleti tervét, megőrizte ügyfélkörét, a meghirdetett akcióinak köszönhetően pedig jelentős ütemben növelte a betétállományát. Az elért sikerekhez a 2012-ben megnyitott kecskeméti kirendeltség – ahol korszerű pénzügyi szolgáltatásokkal, precíz, gyors ügyintézéssel állnak a partnereik rendelkezésére – is nagymértékben hozzájárult.

A tavalyi esztendőben komoly változás állt be a takarékszövetkezetek életében, miután a törvényváltozás jelentősen átalakította a működésünket –nyilatkozta Oláh Lajosné elnök-ügyvezető. A nehézségek ellenére teljesítettük az üzleti terveinket, amihez nagymértékben hozzájárult a Nemzeti Bank által, tavaly tavasszal meghirdetett Növekedési Hitelprogram, mivel sok új ügyfelet szereztünk ennek a terméknek köszönhetően.
Legnépszerűbb szolgáltatásunk a Széchenyi kártya, Gazdakártya, folyószámla hitelek, a támogatást elnyert ügyfeleknél pedig a támogatás előfinanszírozása és a beruházási hitelek biztosítása.
A változások ellenére stabilan működünk, s az ügyfeleink részéről sem éreztünk bizalomvesztést. Bízunk benne, hogy csak pozitív hatásai lesznek ezeknek a változtatásoknak, s partnereink ugyancsak kedvező tapasztalataikról számolhatnak majd be.

Keményné Kis Erika a kecskeméti (Dobó krt.12., a rendőrséggel szemben található) kirendeltség vezetője tájékoztatta lapunkat a legnépszerűbb szolgáltatásokról.

Növekedési Hitelprogram
A kis -és középvállalkozások finanszírozásuk helyzetének javítása érdekében a Növekedési Hitelprogram keretében kedvezményes kamatozású hitelhez juthatnak hozzá. A hitelt akár 10 éves futamidő alatt vissza tudják fizetni 2,5 % -os kamat mellett. A finanszírozás felhasználható beruházási célra, forgóeszköz finanszírozáshoz vagy akár Európai Uniós támogatás előfinanszírozására.

Területalapú támogatás előfinanszírozása
A takarékszövetkezet megkezdte a 2014. évi mezőgazdasági területalapú támogatások előfinanszírozását. A támogatási összeg 74%-áig tudnak hitelt igényelni. A hitelkérelmek elbírálása rövid határidővel történik. Az ügyfelek részére rendkívül kedvező e hitelezés, hiszen biztosítékként csak a támogatás összegét kell engedményezni, a hitelt egy összegben a támogatás kiutalásakor kell visszafizetni.

Lakossági ügyfelek részére
Otthonteremtési kamattámogatott hitel új lakás építésére, vásárlására, vagy használt lakás vásárlására. Új lakás vásárlására 15 millió Ft, használt lakás vásárlásához 10 millió Ft.

Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet
Kecskemét, Dobó krt. 12.
Telefon/fax: 76-328-883

szabadszállás és vid ARMA KÉPEN KISNÉ ERIKA, KIRENDELTSÉGVEZETŐ ASSZONY LÁTHATÓ ZIMACSEK MÁRTÁVAL